Szerda reggel rontottak be a kommandósok egy tiszakanyári család házába úgy, hogy a bejárati ajtót betörték, majd az odabent tartózkodókra fegyvert fogva, átkutatták az épületet. Az akciót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai hajtották végre, egy embercsempész banda tagjait akarták elfogni. Miután a rendőröknek megvilágosodott, hogy elvétették a házat, a korábban azonos telken lévő másik házba is berontottak, ahol aztán el is fogták az egyik keresett személyt.
A Kisvárdán és a környező településeken egy időben megtartott akció során egy olyan banda tagjait fogták el, akik Ukrajnán keresztül moldávokat csempésztek hazánkba. A szerdai akcióban öt férfit és egy nőt állítottak elő. A házkutatások során találtak gázpisztolyokat, szamuráj kardokat, illetve kábítószergyanús tablettákat is a rendőrök.
Az akció előkészítése során beszerzett információk alapján a banda tagjai fegyverrel rendelkezhettek, ellenállásuktól tartani lehetett, illetve nem volt kizárható, hogy kábítószer hatása alatt állnak - ezért volt indokolt a bevetésiek késlekedést nem tűrő akciójára. A család, melynek tagja az egyik keresett személy, panasszal élt, ezért az ügyben belső vizsgálat indult a megyei kapitányságon.
A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a rendőrök joggal feltételezték, hogy a keresett családtag abban a házban van, melybe először berontottak, hiszen autója is az előtt parkolt, s korábbi kihallgatásán azt a címet adta meg a nyomozóknak; továbbá a két épület közt szabad volt az átjárás, nem volt köztük kerítés, bár helyrajzi számukban valóban különbözik a két, korábban egy telken álló épület. A megyei rendőrkapitányság - amellett, hogy a vizsgálattal végére jár a dolognak - elismeri tévedését, az alaposan megijesztett családtól elnézést kérnek, az ajtó betöréséből eredő kárukat pedig megtérítik.
Elvétették a célt a kommandósok, de megtérítik a kárt
Megtéríti a rendőrség annak a családnak a kárát, akikhez az ajtót betörve rontottak be a bevetési szolgálat kommandósai Tiszakanyáron, elvétve a célszemély házát - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.