A félórás várakozás után lefolytatott ugyancsak félórás napirendi vitában minden minősített szavazást igénylő javaslatot, még a napirendet is, az MDF támogatásával fogadta el a közgyűlés. A Fidesz-KDNP-vel együtt szavazó SZDSZ-esek segítségével került napirendre a pénzügyi ellenőrző bizottság által a csepeli szennyvíztisztító-beruházással összefüggésben lefolytatott vizsgálati jelentés. Ugyancsak az SZDSZ támogatásával került napirendre az a fideszes javaslat, amely a Bogdáni úti buszvégállomással összefüggő kártalanítási kérdésekről szól. Az MSZP-sek mindkét esetben tartózkodtak.
Lakos Imre (SZDSZ) téves szavazása miatt, illetve mivel ekkor még nem voltak a teremben az MDF-esek, első körben nem került napirendre az Andor utca kiszélesítését lehetővé tevő előterjesztés. Lakos Imre, aki a XI. kerület alpolgármestere is, a napirend végszavazása előtt új szavazást kért ez ügyben, s mivel ekkor már megérkeztek az MDF-esek, a testület napirendre vette a javaslatot.
Németh Szilárd (Fidesz) visszavonta azt az előterjesztését, amelyben belső vizsgálatot kezdeményezett a BRFK-nál amiatt, hogy március 15-én két, Gyurcsány Ferencet az utcán kritizáló fiatalt a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztetve megaláztak a rendőrök. A fideszes politikus közölte, hogy felvetésére a városrendészeti bizottság előző napi ülésén megnyugtató választ kapott.
Az MDF segített, a letartóztatott Hunvald már nem bizottsági tag
Az MDF segítségével visszahívta a szakbizottságokból a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt. A Steiner Pál MSZP-frakcióvezető által jegyzett indítványt az MSZP-SZDSZ-MDF támogatta, a Fidesz-KDNP nem vett részt a szavazásban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.