Semjén Zsolt elmondta, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint jelenleg legkésőbb 72 nappal a szavazás időpontja előtt kell kitűzni az országgyűlési választásokat, ez a határidő viszont csütörtökön lejár. A Fidesz és a KDNP ezért azt kezdeményezi, hogy rövidítsék 42 napra ezt az időszakot.
Szerintük, ha a parlament az április 14-i vagy 20-i ülésén döntene erről a kétharmados módosításról, akkor még június 7-én, az EP-választással egy időben meg lehetne tartani az előre hozott választásokat.
Lerövidítené a választások kiírásának határidejét a Fidesz
Lerövidítené az országgyűlési választások kiírásának törvényi határidejét a Fidesz és a KDNP, hogy mindenképpen a júniusi európai parlamenti választással egy időben lehessen megtartani egy előre hozott parlamenti voksolást - jelentette be Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.