Ujhelyi István azt mondta: nem az a baj, hogy a Fidesz megnyerné az előre hozott választásokat, hiszen ez a mai közvélemény-kutatások alapján valószínűsíthető. A probléma az, nem látni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt milyen tartalommal próbálna "rendet tenni". Nem mondanak semmit, félrevezetik saját választóikat - tette hozzá.
Ujhelyi úgy fogalmazott: "Életveszélyesnek tartanám az ország szempontjából, ha most (...) hat hónapon keresztül választási kampány és egy komplett politikai intézményrendszerben megtörténő csere lenne, ráadásul a válság kellős közepén, miközben (...) nem tudná az ország, hogy mire szavazna, mire adna többségét".
Szerinte a jelenlegi Országgyűlésnek ki kell töltenie a ciklust.
Ujhelyi "életveszélyesnek" tartja az előrehozott választásokat
Ujhelyi István szerint "életveszélyes" lenne előre hozott országgyűlési választásokat tartani, ugyanis - mint az MSZP alelnöke kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában mondta - nagy valószínűséggel az a Fidesz nyerne, amelynek nem ismert a válságkezelő programja.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.