A szocialista frakció MTI által megkérdezett tagjai úgy vélték, hogy az új kabinetnek is markánsan képviselnie kell a baloldali értékeket. A kormánypárti képviselők nem zárkóznak el az újabb kiadáscsökkentés elől, és fontosnak tartják a megkezdett reformok továbbvitelét a foglalkoztatás, az egészségügy és az oktatás területén. Bár nem pártpolitikus lesz az új kormányfő, a szocialisták "sajátjuknak akarják érezni".
Kétféle karakterű miniszterelnököt tudnának elképzelni az MSZP-sek: egy nagyon karakteres baloldali értelmiségi és egy bankártípusú jelöltet. A frakcióülésen felszólalók inkább az előbbit tudnák támogatni. A frakciótagok Gyurcsány Ferenc távozását tudomásul vették, inkább a jövőbeni kérdések foglalkoztatták a képviselőket.
A pártelnök délben tájékoztatta a megyei elnököket is. Az elnökség kedden reggel ismét összeül, és az MTI úgy tudja, hogy az MSZP és az SZDSZ tárgyalódelegációja kedd délután ismét összeül.
Kormányfőjelölt: bankártípusú vagy balos értelmiségi?
A Gyurcsány-kormány után létrejövő új kabinetnek baloldali karakterűnek kell lennie - a többség ezt az igényt fogalmazta meg az MTI információi szerint az MSZP-frakció délelőtti ülésén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.