A Budapesti Corvinus Egyetem rektora hétfőn nem akarta kommentálni, hogy megkeresték-e a jelölés ügyében. Mészáros Tamás úgy látja: nagyon fontos lenne, hogy mielőbb megalakuljon az új kormány, mivel szorít az idő, de éppen ez teszi nehézzé, hogy megtalálják a pártok a megfelelő személyt a kormányfői posztra.
A Hírszerző hírportál úgy tudja, a hétfő délelőtti - megyei elnökökkel kibővített - MSZP-elnökségi ülésén felmerült Mészáros Tamásnak, a Corvinus egyetem rektorának és Nagy Tamás agrárlobbistának a neve is a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között.
A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy értesülései szerint Surányi György volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus neve is elhangzott a lehetséges kormányfőjelöltek között az MSZP vasárnapi elnökségi ülésén. A cikk szerint a szocialisták egyfelől olyan pénzügyi szakemberre gondolnak, aki a nemzetközi gazdaságban ismert, és akinek a tevékenysége hiteles lenne a piaci szereplők számára, másfelől olyan karaktert keresnek, aki képes megjeleníteni, biztosítani és fenntartani a nemzeti egységet.
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a képviselőcsoport hétfő reggeli ülése után arra a kérdésre, hogy az országos elnökség ülésén lehetséges miniszterelnökként felmerült Surányi György volt jegybankelnöknek és Glatz Ferencnek, az Akadémia korábbi elnökének a neve is, azt válaszolta: "súlyos tiszteletlenség lenne a sajtóban megjelent és meg nem jelent nevekkel szemben, ha én most mazsoláznék a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között". Hozzátette: természetesen felmerülnek nevek, de nagy baj is lenne, ha készületlenül tárgyalnának.
Mészáros Tamás: fontos, hogy mielőbb legyen új kormány
Büszkeség, de egyben felelősség is - reagált Mészáros Tamás azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint felmerült a neve a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.