"Szándékaink szerint holnap a két párt között létre fog jönni egy találkozó" - mondta nagy valószínűséget adva ennek. Közölte: "a következő napokban sokat fogunk találkozni az SZDSZ-szel, reményeink szerint más parlamenti erővel is".
Simon Gábor megjegyezte, noha minden parlamenti erőnek felajánlották az együttműködést az ország érdekében, közülük "egyedül az SZDSZ és reményeink szerint az MDF kíván azzal élni, hogy az ország érdekében lefolytat demokratikus egyeztetést". A médiában megjelent háromnál sokkal több név került szóba a szocialisták frakcióülésén, de nem volna illő ezeket közölni - mondta a politikus.
Kedden az MSZP-MDF találkozón a sor
A szocialista párt miniszterelnök-jelöltről tárgyaló háromfős delegációjának egyik tagja szerint akár kedden létrejöhet egy találkozó az MSZP és az MDF között; Simon Gábor választmányi elnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfőn este.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.