A magyarországi romák felemelik a fejüket című helyszíni tudósításában a baloldali újság kiemeli: először fordult elő, hogy nem a Budapesten élők, hanem a vidéki romák demonstráltak a rasszizmus ellen. A több száz fős békés megmozduláson ugyanakkor nem voltak sokan, mert féltek elmenni, miután fenyegetéseket kaptak - idézi a lap Farkas Ildikót, a jelentős rendőri biztosítással lezajlott megmozdulás egyik szervezőjét.
A Libération rámutat, hogy amióta több támadás is érte a közösséget, a romák meg vannak arról győződve, hogy cigányüldözés kezdődött Magyarországon. A lap megemlíti, hogy az elmúlt évben 16 Molotov-koktélos és egyéb támadást hajtottak végre romák ellen, és külön kitér a tatárszentgyörgyi gyilkosságra is, amikor egy apát és gyermekét összesen 17 lövéssel öltek meg, de a helyi rendőrség majd egy napig kitartott amellett, hogy az áldozatok a fűtőberendezés meghibásodása miatt keletkezett tűz miatt vesztették életüket.
A cikkíró Florence La Bruyere hangsúlyozza: sokan úgy gondolják, hogy a tatárszentgyörgyi bűntény egy másik tragikus esemény, a népszerű veszprémi csapat román kézilabdása leszúrásának megtorlása volt. A rendőrség, amely általában csak a gyanúsítottak nevének kezdőbetűit szokta közzétenni, Marian Cozma halálát követően a két gyanúsított teljes - roma szármázására utaló - nevét közölte.
Ezt követően "egy szélsőjobboldali lap az írta: a cigányok állatok", internetes oldalakon pedig ezrek fejezték ki gyűlöletüket irántuk - emlékezetet a Libération. A lap idézi Weyer Balázst, az Origo internetes portál főszerkesztőjét, aki elmondta: miután a néhány óra alatt a hírhez érkezett 10 ezer bejegyzés 99 százaléka szélsőséges indulatokkal volt tele, a szerkesztőség úgy döntött, beszünteti a kommentálási lehetőséget.
"A romák helyzete nem rosszabb, mint Szlovákiában vagy Romániában, de Magyarországon a gyűlöletbeszéd fellángolásával tűnik ki" - fogalmaz a lap, s utal arra, hogy tavaly augusztusban az Európa Tanács elítélte a romák elleni magyarországi beszédmódot, amely "ahhoz hasonlatos, amit az 1930-as és 40-es években a fasiszták és a nácik használtak".
Bíró András polgárjogi aktivista a politika felelősségére hívta fel a figyelmet a lapban. Véleménye szerint "a baloldal messze nem kifogástalan, de a jobboldal évek óta azt sulykolja, hogy a magyarok áldozatok, hogy mindenhol, kívülről-belülről ellenség veszi őket körül, s ez a történelmi üres szólam a harmincas évek sovinizmusát idézi".
A Libération szerint "Magyarországra emellett a cigányok genetikailag meghatározott bűnözői hajlamára utaló cigánybűnözés fogalmát megalkotó szélsőjobboldali Jobbik térnyerése is jellemző, amely párt nincs ugyan jelen a parlamentben, de több városban is a konzervatív Fidesz szövetségese". A Jobbik létrehozta a félkatonai Magyar Gárdát is, amely a kisebb falvakban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a "magyarok megnyugtatására" szervezett felvonulásaival - emlékeztet a lap. Hozzáteszi: ezekben a falvakban elsősorban nyugdíjasok és cigányok élnek, s ez utóbbiak által elkövetett tyúk- és az uborkalopás mindennapos eseménynek számít.
Francia lap: Magyarországon fellángolt a gyűlöletbeszéd
A magyarországi romák helyzete nem rosszabb, mint Szlovákiában vagy Romániában, de a gyűlöletbeszéd fellángolásával kitűnik Magyarország - írta hétfőn a Libération című francia napilap a Roma Polgárjogi Mozgalomnak (RPM) az antirasszista világnapon Miskolcon tartott békés demonstrációja kapcsán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.