Az MTI érdeklődésére a MAG Zrt. hétfőn közölte, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában nem nevezhetik meg a feljelentett dél-dunántúli vállalkozást. Tájékoztatásuk szerint a csalási kísérlettel gyanúsított cég több pályázaton nyert összesen mintegy 300 millió forint támogatást, és további számos sikertelen kísérletben folyamodott további mintegy 300 millió forint uniós forrásért.
A MAG Zrt. szerint a gyanússá vált cég 2007-ben és 2008-ban is a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban azokon a pályázatokon indult el, amelyeken a hátrányos helyzetű kistérségekben induló új vállalkozások kaphattak támogatás komplex technológiai beruházásokra.
A pályázatértékelők gyanúját a pályázó által benyújtott dokumentumok és a helyszíni ellenőrzés során tapasztaltak keltették fel. További vizsgálódások, a szállítói ajánlatok és számlák, az állítólagos kifizetések mögötti számla- és pénzmozgások, és az elvileg beszerzett berendezések részbeni vagy egészbeli hiánya alátámasztották a MAG Zrt. gyanúját. Kiderült az is, hogy a pályázó érdekeltségébe tartozó mintegy húsz cég közül a legtöbb ellen - köztük az állítólagos beszállító és vásárló ellen is - felszámolási, vagy APEH-eljárás folyik.
Félmilliárdos csalás miatt tett feljelentést a MAG Zrt.
Az európai uniós gazdaságfejlesztési támogatásokat közvetítő MAG Zrt. feljelentést tett egy dél-dunántúli vállalkozás ellen csaknem 600 millió forintos csalási kísérlet ügyében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.