Testületi tagoktól származó információ szerint ugyan csütörtök éjféli időpont szerepel az értesítésben, de Wéber János már aznap sem vett részt az ülésen; szerdán elbúcsúzott tagtársaitól.
Távozásával egyetlen ember maradt a médiahatóságban az 1996-os kezdőcsapatból, az SZDSZ által delegált Tímár János személyében. Az MSZP javaslatára bekerült Ladvánszky György 2000-ben, Szalai Annamária (Fidesz) 2004-ben, Gyuricza Péter (MSZP) és Tirts Tamás (KDNP) tavaly nyert mandátumot; szintén egy éve foglalta el posztját Majtényi László elnök.
Wéber János fél évtizede egyszer már elvesztette mandátumát: 2004. november 8-án, szintén képviselői kilépés miatt megszűnt az MDF-frakció, ám még aznap újjáalakult a képviselőcsoport, amelynek jelölésére pontosan egy héttel később ismét beválasztották a médiahatóságba.
A személyi változással módosulnak az ORTT - kormányoldal-ellenzék paritást megkívánó - belső szavazati arányai is: míg eddig kilencedekben számoltak (két-két voksa volt a két MSZP-s tagnak, egy-egy a többieknek és az elnöknek), most visszaállnak a tizennegyedes rendszerre: a két kormánypárti delegáltnak ebben három-három, a többieknek két-két szavazata lesz.
Az ORTT az egyetlen médiafelügyeleti testület, amelynek személyi összetételét megváltoztatja a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportjának megszűnése; a párt javaslatára bekerült tagok mind a Duna Televízió, mind a Magyar Rádió, mind a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségében, mind a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületében kitölthetik a mandátumukból hátralévő időt.
Az MDF-frakció megszűnése megkeveri a dolgokat az ORTT-ben
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) már megkapta a parlament elnökének értesítését arról, hogy megszűnt a médiahatóság MDF által delegált tagjának megbízatása - közölte az ORTT sajtóirodája.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.