A jelölőbizottsággal eddig négyen közölték írásban, hogy visszalépnek a jelöléstől az elnökségi posztra - közölte Lendvai Ildikó (MSZP), a jelölőbizottság elnöke pénteken, hozzátéve: a korábban ismertté vált nevekhez képest az a Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő az új visszalépő, aki az ifjúsági kvóta alapján volt elnökségi tagjelölt. Az MTI úgy tudja, az is előfordulhat, hogy a pártkongresszuson a küldöttek előtt mások is jelzik visszalépési szándékukat. Az első három visszalépőről korábban Nyakó István, a párt szóvivője tájékoztatta az MTI-t.
Tüttő Kata fővárosi képviselő, Márton Roland Fejér megyei párttag és Oláh Lajos, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke visszalépéséről szólva Nyakó István akkor elmondta: a három jelölt a más tisztségeikből adódó feladatok miatt gondolta úgy, hogy visszalép a jelöltségtől. Az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán az országos elnökség kvótán kívüli négy szabad helyére több mint kétszeres a túljelentkezés, ezért a szombat esti zárt ülésen tartandó tisztújításon nagy csata várható.
MSZP-kongresszus előtt: már négyen léptek vissza
Tüttő Katán, Márton Rolandon és Oláh Lajoson kívül pénteken egy negyedik szocialista politikus, Harangozó Gábor is visszalépett az országos elnökségi tagjelöltségtől.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.