A politikus szerint a kongresszus egyik tétje és tartalmi teendője, hogy a következő hónapokra felhatalmazást adjon a cselekvésre, azokra a kormányzati intézkedésekre, amelyek zömét már benyújtották vagy éppen a napokban nyújtják be a parlamentnek.
Simon azt mondta, arra készül, hogy a kongresszus zárt ülésén érdemi politikai vita alakul ki, de arra is számít, hogy végül le tudják zárni ezt a vitát. Szerinte egy dolgot nem tehetnek, úgy befejezni a kongresszust, hogy nincs a következő hónapokra megfelelő politikai megállapodás arra, mit tegyenek, mi legyen az irány, és abban milyen intézkedések legyenek.
"Szeretném, ha ebben a kongresszus egyértelmű irányt jelölne ki a kormányzat és a parlamenti frakció számára" - fogalmazott. Simon Gábor sajnálja, hogy Tóth András volt titokügyi államtitkár kilépett az MSZP-ből, ugyanakkor jelezte, a politikus a parlamenti frakcióból nem lépett ki. Sohasem szerencsés, ha egy családban a viták váláshoz vezetnek - jegyezte meg.
A csütörtöki Népszabadság írt arról, hogy Tóth András kilépett az MSZP-ből, mert nem értett egyet azzal, hogy nem őt indítják választókörzetében. A lap információi szerint Tóth és a dunakeszi, valamint a fóti szervezet között elmérgesedett viszony az oka annak, hogy a volt államtitkárt nem indítják.
MSZP-kongresszus: Simon megállapodásra számít
Az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán politikai megállapodást kell kialakítani a következő hónapok kormányzati intézkedéseiről - mondta Simon Gábor, a szocialista párt országos választmányának elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.