Az MDF országgyűlési képviselőcsoportjának a megszűnés előtti utolsó ülésére a kilenc frakciótagból heten jöttek el, Hock Zoltán és Katona Kálmán távol maradt az üléstől. A frakcióülés után az MDF elnöksége is összeült. Csáky András miután március 8-án bejelentette, hogy kilép az MDF-ből, hétfőn a frakcióból is kilépett. A kilenc MDF-es képviselő így - a Házszabály szerint - függetlenként folytatja munkáját a parlamentben.
Herényi Károly azt mondta: a csütörtöki házbizottsági ülésen jelenti be az Országgyűlés elnökének, hogy kilépett az MDF-frakcióból Csáky András, így ettől a naptól kezdve megszűnik a képviselőcsoport. A frakcióvezető az MTI-nek azt mondta: nincs arra lehetőség, hogy megmaradjon az MDF képviselőcsoportja. Herényi Károly azonban hétfőn az alkotmányügyi bizottsághoz fordult egy indítvánnyal, mert nem tartja egyértelműnek, hogy mikor alakulhat újjá az MDF-frakció, és egyáltalán megszűntnek kell-e tekinteni a képviselőcsoportot. Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a testület jövő hétfőn tárgyalja majd Herényi Károly indítványát.
Herényi Károly többek közt tisztázni szeretné azt, hogy a házszabály által előírt 10 fős frakciólétszám megfelel-e egy korábbi alkotmánybírósági határozatnak. A házszabály szerint ugyanis képviselőcsoportot legalább tíz országgyűlési képviselő alakíthat, csak akkor lehetnek kevesebben, ha a párt listájáról mandátumot szerzett valamennyi képviselő ehhez a frakcióhoz csatlakozik.
Az MDF frakcióvezetője beadványában az Alkotmánybíróság 1998-as határozatára hivatkozik, amelyben egyebek között az szerepel, hogy a parlamentbe került pártok nem foszthatók meg a feladatuk gyakorlásához szükséges jogoktól és szervezeti feltételektől, akkor sem, ha egyébként az Országgyűlés - hatékonysági szempontok miatt - a képviselőcsoport alakításához magasabb létszámot határozna meg. Az MDF sokat veszít anyagilag, ha az Országgyűlésben csütörtökön megszűnik a frakciója.
A jelenlegi szabályok szerint a megszűnt frakció tagjai független képviselőkké válnak, így megszűnik tisztségviselői, állandó, illetve eseti bizottsági elnöki, alelnöki, tagsági posztjuk, s megszűnik az MDF házbizottsági képviselete is. A jelenlegi szabályok szerint a parlamenti frakciók létszám-foglalkoztatásra jogosultak, és működési keretet kapnak az Országgyűlés Hivatalától.
Parlamenti frakciónként 13 dolgozó bérét finanszírozza a hivatal, de a foglalkoztatottak száma nem lehet több a képviselőcsoport létszámánál, így az MDF-frakciónál 10 ember dolgozik az Országgyűlés finanszírozásában. Az MTI úgy tudja, ők átlagosan bruttó 330 ezer forintot keresnek fejenként és átlagban. Az MDF-frakcióban Hock Zoltánon és Katona Kálmánon kívül minden frakciótagnak van legalább egy munkatársa. A frakció megszűnése után a szabály szerint két független képviselőnek lehet egy munkatársa.
Az új helyzetben a frakciók között 2006-ban az Országgyűlés megalakulásakor létrejött politikai megállapodást is újra kell tárgyalni, és módosítani kell, figyelembe véve, hogy a független képviselők számára is biztosítani kell egy-egy állandó bizottsági tagsági helyet. Vagyis elképzelhető, hogy az MDF-ből függetlenné vált képviselők - vagy közülük néhányan - ott maradnak abban a bizottságban, amelyben most is ülnek.
Utoljára ült össze az MDF-frakció
Utoljára ült össze az MDF-frakció szerdán a Parlamentben. Herényi Károly az ülés után azt mondta: technikai jellegű kérdéseket kellett megbeszélniük.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.