Császár Antal kedden azt mondta: nem tárgyalt az MDF-fel és a frakcióvezetővel sem, Herényi Károly a saját véleményét közölte, amikor erről nyilatkozott.
Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a volt fideszes, most független képviselőt, hogy Herényi Károly, a megszűnőben lévő MDF-frakció vezetője egy reggeli tv-műsorban arról beszélt, hogy Császár Antalban van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újjáalakulhat a frakció az Országgyűlésben. Herényi Károly szerint nagy vonalakban már egyeztettek Császár Antallal arról, hajlandó-e együttműködni az MDF-es politikusokkal, és ő erre igennel válaszolt.
Császár Antal, aki tavaly november vége óta miniszterelnöki megbízottként dolgozik - hangsúlyozta, hogy nem változtatott eddigi álláspontján, továbbra is tartja magát ahhoz, hogy április 27-ig, amíg le nem jár a független képviselőként kötelezően eltöltendő hat hónap, nem nyilatkozik ebben az ügyben.
Az MDF-frakcióból hétfőn lépett ki hivatalosan is Csáky András, emiatt a kilenc MDF-es képviselő függetlenként folytatja munkáját a parlamentben. Herényi Károly hétfőn is azt mondta, hogy átmeneti időszaknak tekintik, míg függetlenként kell dolgozniuk, mert minden erővel azon vannak, hogy a frakciót újjá tudják alakítani, legkésőbb a nyáron.
A jelenlegi szabályok szerint nincs kizárva, hogy később újjáalakuljon az MDF-frakciója. A házszabály előírása szerint ez azért lehetséges, mert az ugyanahhoz a párthoz tartozó képviselők 10 fővel frakciót alakíthatnak. Párthoz tartozónak kell tekinteni a párt tagját, illetve azt, aki az adott politikai szervezet támogatásával indul az országgyűlési választáson.
Jelenleg - Csáky Andráson kívül - öt független képviselő van a parlamentben, közülük hárman - Almássy Kornél, Vas János és Császár Antal - most még nem csatlakozhatnak más frakcióhoz, mert a kötelezően független képviselői státuszban eltöltendő féléves időszakot töltik. Mindhármuknak hamarosan lejár a moratóriuma.
Császár Antal féléves moratóriuma április 27-én jár le. Az ő csatlakozása akkor lehetséges, ha belép az MDF-be. A volt fideszes, jelenleg miniszterelnöki megbízottként dolgozó politikus hétfőn azt mondta: a határidő lejártáig nem nyilatkozik az ügyben.
Hock Zoltán hétfőn - Csáky András kilépése után - újságíróknak úgy vélekedett: jelenleg két képviselő tudna belépni a frakcióba, de az szóba sem kerülhet, hogy "Gyenesei István kormánytag" az MDF-képviselőcsoport tagja legyen, a másik független képviselő, Tóth András pedig egyértelművé tette, hogy nem kíván belépni.
Császár Antalról Hock Zoltán hétfőn azt nyilatkozta: ő pillanatnyilag miniszterelnöki megbízott, Gyurcsány Ferenc alkalmazottja, így ugyanabba a kategóriába tartozik, mint Gyenesei István.
Herényi Károly a Nap-keltében arra a kérdésre, számoltak-e azzal, hogy Császár Antal ugyan csatlakozik, de Hock Zoltán vagy Katona Kálmán nem kíván részt venni a frakció munkájában, azt mondta: "elég érdekes lenne, ha az említett két úr MDF-tagként nem akarna az MDF-frakcióhoz csatlakozni. Az én fejemben ez lehetőségként fel sem merül".
Császár Antal: nem tárgyaltam az MDF-fel
Császár Antal azt mondta, nem tárgyalt az MDF-fel és Herényi Károllyal sem, bár a megszűnőben lévő MDF-frakció vezetője kedden azt nyilatkozta, hogy nagy vonalakban már egyeztettek az együttműködésről.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.