A nemzeti ünnep eseményeiről itt talál összefoglalót.
A délelőtti események videoösszefoglalóját itt találja.
Az egykor lánglelkű tüntetők is lustulnak, már ellenállást sem tanúsítanak a rendőrsorfallal szemben. A Jobbik-gyűlés után a közelben Toroczkai László szólalt fel, s elmondta, egy kétméteres zászlóval tette észrevétlenné magát, így juthatott túl a rendőrsorfalakon. Tekintse meg videónkat.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.