"A magyarázat egyelőre a technikai magyarázat, illetőleg az erre való hivatkozás. Azért természetesen azt gondoljuk, hogy nem csak erről szól a történet. (...) Ha valóban arról szól a történet, hogy nem szívesen látják a magyar elnököt egy magyar nemzeti ünnep alkalmából, az elfogadhatatlan" - mondta Göncz Kinga szombaton az MTI-nek nyilatkozva. Hozzátette: elképzelhető, hogy a történésekben szerepet játszik a most zajló romániai elnökválasztási kampány.
Barátságtalan lépés volt a román fél részéről a leszállási engedély megtagadása. A Külügyminisztérium egyelőre nem kapott megnyugtató magyarázatot erre - tette hozzá.
Göncz Kinga arról is beszélt, hogy információi szerint csak a szokásos gyorsított ellenőrzésen esett át a magyar-román határon szombaton délelőtt az Erdélybe tartó elnöki konvoj.
"Semmi nem volt azon a teljesen normális meneten kívül, ami az, hogy a határnál mindenki odaadta az útlevelét, majd visszaadták azokat. Két perc alatt átjutottak" - mondta protokollos információk alapján Göncz Kinga.
Az MTI úgy értesült, hogy a román oldalon az átléptetés csaknem negyed órán át tartott, s a román határrendészek a konvoj minden gépkocsiját külön-külön ellenőrizték, beleértve az elnöki autót is. A magánlátogatásra utazó Sólyom László köztársasági elnök és kísérete minden tagjától egyenként kérték el az úti okmányokat ellenőrzésre.
Göncz Kinga az MTI-nek nyilatkozva megerősítette, hogy a leszállási engedély megtagadásának ügyében csütörtökön a Külügyminisztériumba rendelték a budapesti román nagykövetet, Bukarestben pedig a magyar főkonzult. Hétfőn reggel értékelik a kialakult helyzetet és várhatóan ismét a minisztériumba hívatják a budapesti román nagykövetet.
Göncz: hétfőn ismét bekérethetik a román nagykövetet
Nemcsak technikai kérdések állhatnak annak hátterében, hogy Sólyom László államfő gépe nem kapott leszállási engedélyt Erdélyben - mondta a külügyminiszter az MTI-nek szombaton. Göncz Kinga információi szerint a román határon csak rutinellenőrzésen esett át szombaton az elnöki autókonvoj.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.