A fokozatos korhatáremelés 2016-tól indul el olyan módon, hogy az az egyes korosztályok számára évente négy hónappal emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az 1962-ben születettek lesznek azok, akik először 65 évesen mennek nyugdíjba, 2027-ben.
Szűcs Erika bejelentette azt is, hogy a 13. havi járandóság beépül a nyugdíjukba azoknak, akik 2009-ben nyugellátásban részesültek, és jogosultak voltak erre a juttatásra. Mivel a maximum 80 ezer forintos éves összeg havi bontásban épül be a nyugdíjba, a plusszösszeg havonta legfeljebb 6670 forint lehet.
A miniszter azt mondta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a 13. havi nyugdíj rendszere nem fenntartható, ezért javasolják a megszüntetését. A jövőben nem csak a korhatár előtti nyugdíjasoknak, hanem minden nyugdíjba vonulónak meg kell szüntetnie a munkaviszonyát. A korhatár feletti nyugdíjas nyugdíj mellett újra vállalhat munkát. A szakminiszter közölte: az intézkedésektől azt várják, hogy aki tud, minél tovább dolgozzon.
Az évi nyugdíjemelés kiszámítása is megváltozik a jövőben: a javaslat szerint megmaradna a svájci indexálás "logikája", ám az arány eltérő lenne, a GDP-növekedéstől függően. Így például egy 2-3 százalékos GDP-növekedésnél 80 százalékban az árak alakulását, míg 20 százalékban a keresetek növekedését vennék figyelembe. Nagyobb gazdasági növekedés esetén a két tényező közötti különbség csökkenne, és 4 százalék feletti GDP-nél 50-50 százalékra egyenlítené ki egymást az arány.
Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára közölte: az intézkedésektől azt várják, hogy mérsékelni tudják 2020-tól a nyugdíjkiadások növekedését. Ez azt jelenti, hogy 2050 körülre (intézkedés nélkül) számított 12 százalék körüli nyugdíjkiadások aránya visszavihető 9 százalékra.
Fokozatosan 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár
Fokozatosan 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár 2027-ig, és jövőre megszűnik a 13. havi nyugdíj - ismertette a kormány a parlament elé pénteken benyújtott előterjesztésének fontosabb elemeit a szociális miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.