A Herényi Károly elnökhelyettes által jegyzett szerdai közleményben az MDF egyrészt szóvá teszi Orbán Viktor egykori kancelláriaminiszterének pártállami múltját, másrészt felidézi, hogy 2006-ban maga Stumpf mondta Bokros Lajosról, hogy ő az az ember, aki "meghatározott mandátummal" véghez tudná vinni a konvergenciaprogramot.
"Az antalli örökséget megtartottuk, a hiteltelen "stumpfi" kettős mércéből nem kérünk" című közleményben a párt utal arra, hogy Stumpf István a nyolcvanas években "a senki által meg nem választott MSZMP KB tagjaként, a KB Társadalomtudományi Intézetének munkatársaként" tudatosan vett részt a rendszer fenntartásában. Mint megjegyzik: "hiteltelen", amikor az antalli örökséget az a Stumpf István „független politológus” kéri számon a húsz éve következetesen konzervatív politikát folytató MDF-en, aki ilyen pártállami múlt után "jó időben és jó helyen gyorsan irányt váltott", hogy a Fidesz ideológusa lehessen.
Különösen furcsák Stumpf István kijelentései annak fényében, hogy 2006-ban éppen ő javasolta Bokros Lajost miniszterelnöknek egy szakértői kormány élére - olvasható az MDF közleményében. Mint emlékeztetnek: Orbán Viktor egykori kancelláriaminisztere azért tartotta Bokrost jó jelöltnek, mert a külföld előtt is hitelesen tudná képviseli a reformokat: „azt tudná üzenni, hogy mégiscsak van egy olyan ember, aki meghatározott mandátummal, meghatározott időn keresztül el tudja vinni a konvergencia-programot és az államháztartás rendbetételét is”.
Ezek után felteszik a kérdést: "két év alatt mi változott meg (ismét) Stumpf István gondolkodásában?", majd megjegyzik: éppen a Stumpf-féle kettős mérce, a tudatos félrevezetés mérgezi az országot évtizedek óta.
Stumpf István az InfoRádió Aréna című műsorában 2006. október 3-án beszélt Bokros Lajosról, akiről akkor azt jelentette ki: Bokros egyszer már bebizonyította, hogy képes csomagokat menedzselni. Ehhez azt is hozzátette: a volt pénzügyminisztert tartja a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek, hiszen Bokros tíz év óta "sokat fejlődött", azaz immár "arra is alkalmas lenne, hogy a szociális teherviselés terheit sokkal jobban szét tudja teríteni".
Az MDF nyilatkozatának az az előzménye, hogy Stump István szintén az InfoRádió Aréna című műsorában az MDF hétfői bejelentése után arról beszélt: Dávid Ibolya politikai ámokfutásba kezdett, s politikai öngyilkosságba kergeti az MDF-et azzal, hogy hétfőn a parlamentben konstruktív bizalmatlansági indítványt javasolt a miniszterelnök ellen, kormányfőjelöltnek pedig Bokros Lajost, a Horn-kormány pénzügyminiszterét, pártja európai parlamenti listavezetőjét nevezte meg.
Stumpf István úgy fogalmazott: Dávid Ibolya "íróasztal mellett született ötletek és politikai sakkjátszmák eszközéül szegődött", hiszen pontosan lehetett tudni azt, hogy egy évvel a választások előtt egy olyan párt elnöke, amely antalli hagyományokat tart magáénak, nem állhat elő azzal, hogy Bokros Lajost javasolja EP-listavezetőnek, majd miniszterelnöknek.
Az MDF nekiment Stumpfnak
Stumpf István három éve még jó jelöltnek tartotta Bokros Lajost, ma viszont ámokfutásnak nevezte az MDF elnökének tevékenységét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.