Nagyon fontos, hogy a fiatalok pártoktól független, semleges tájékoztatást kapjanak a választásokról és az azokkal kapcsolatos információkról - mondta Rytkó Emília. Mint hozzátette, ezért is pályázott az alapítvány, amely az Országos Választási Iroda és az Önkormányzati Minisztérium támogatásával sikeresen vett részt az Európai Bizottság Cselekvő Ifjúság programjában.
Az elnyert 45 ezer euró támogatással a 18 és a 30 év közötti fiatalok közéletbe való bekapcsolódását szeretnék elősegíteni. Ehhez különböző pályázatokat és totót, valamint kvízjátékokat indítottak értékes nyereményekkel.
Mucsi Tamás, az alapítvány munkatársa elmondta, hogy a fiatalok a tudnivalókról a www.elsovalaszto.hu internetes oldalon tájékozódhatnak. Itt a vonatkozó jogszabályok mellett az európai parlamenti választásokról, a parlament működéséről is kaphatnak információt.
Kovács János, a Borsod megyei önkormányzat főjegyzője kiemelte: minden szavazásra jogosultat arra buzdítanak, hogy vegyen részt a választásokon. A megyében tavaly 577 645 választásra jogosult állampolgár volt, közülük 125 515-en tartoztak a 18-30 éves korosztályba.
A szervezők korábbi közlése szerint a programot a következő hetekben országos kampánnyá szélesítik, amelynek keretében több megyében tartanak tájékoztatókat és mintegy 1500 iskolába, kulturális intézménybe juttatják el szóróanyagaikat, plakátjaikat.
Tájékoztató kampány indul az EP-választásokra
Országos kampány indul azzal a céllal, hogy a fiatalokat tájékoztassák a választási tudnivalókról, s így a 18-30 éves korosztály minél felkészültebb legyen és tudatosan szavazzon - mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője, az Alapítvány a Választásokért főtitkára keddi, miskolci sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.