"Ha március 15-én, akár Budapesten, akár máshol valakinek az a szándéka, hogy megzavarja ennek a szép ünnepnek a nyugalmát, akkor a rendőrség minden törvényes eszközzel, nagyon határozottan fel fog lépni, és meg fogja őket akadályozni, ahogy ezt tette október 23-án is. Véget kell vetnünk annak, hogy egy ország tartson néhány száz rendbontótól" - mondta a tárcavezető.
Az MTI azon kérdésére, van-e információja arról, hogy bizonyos csoportok rendbontásra készülnek-e, Draskovics Tibor azt mondta: vannak olyan csoportok, amelyek a korábbi tapasztalatok alapján "hajlamosak" a rendbontásra. A rendőrség valamennyi bejelentett demonstráció kockázatát elemzi, ennek eredményeképpen állítja fel erőit - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy csoportosítanak-e át rendőröket az ország más részeiből Budapestre, a miniszter kiemelte: "a kockázatokhoz igazodó rendőri erő lesz".
Draskovics Tibor arról is beszélt, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen megváltozott a jogi helyzet: a büntető törvénykönyv szigorítása új feltételeket teremt. Aki például Molotov-koktéllal megy egy rendezvényre, súlyos bűncselekmény előkészületét követi el, amiért február elseje óta sok év szabadságvesztéssel sújtható.
Draskovics: a rendőrség felkészült a tüntetésekre
A rendőrség felkészült a március 15-i esetleges tüntetések és randalírozások kezelésére - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden Budapesten az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.