A miskolci rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy hernádnémeti lakos ellen, aki még vasárnap bántalmazott egy másik autóst - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A sértettet autójával megelőzte a hernádnémeti fiatalember vezette kocsit. A férfi ezt erősen sérelmezte, majd egy kereszteződésben beérte az autót, amelynek vezetőjét, mintegy elégtételt véve, fejbe rúgta. A bántalmazott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyanúsított önként jelentkezett a rendőrségen, megbánta és beismerte tettét - közölte a szóvivő.
Fejberúgta, mert a másik megelőzte
Fejbe rúgta egy autó vezetőjét egy másik kocsi vezetője, mert az megelőzte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca határában - közölte a rendőrség kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.