Föld, víz, gyermek - ez Magyarország jövője, mondta köszöntőjében a polgári körök II. országos konferenciájának és a gazdakörökkel közös találkozójának témájára utalva Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere. Megítélése szerint "nagy baj van az országban, amikor meg kell fognunk egymás kezét", s ezt az összefogást jelzi, hogy mintegy ezren vesznek részt az országos találkozón.
Bíró Ildikó (Fidesz) országgyűlési képviselő, a polgári körök erkölcsi testületének tagja, a találkozó háziasszonya nagy tapsot kiváltva kijelentette: "El kell takarítani a kártékony kormányt". Minden ilyen találkozó lépés e végső cél felé.
Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy a manapság sokat emlegetett gazdasági válság mögött a nemzet válsága, a mögött erkölcsi válság van, aminek a gyökere a hit válsága. A keresztény gyökereket kell megszilárdítani, s helyreáll az erkölcs, a nemzettudat és majd javul a gazdaság is.
Simó József, a Czegei Wass Alapítvány magyarországi elnöke arról beszélt, hogy "a gyermek nem csak kenyérpusztító, segít is nekünk". A jövő Magyarországa számára nem vagyontárgyakat kell hagyni, hanem gyermekeket. A gyermek alapkő a jövőhöz.
Jókai Anna Kossuth-díjas író szerint az "ember kenyérrel és igével él". Az ige minden normális politikának alapja kell, hogy legyen, s az ország ebből a szempontból most válságban van - hangsúlyozta. Szólt arról, hogy a pénz csak a mindennapi megélhetés szempontjából számít. "A kenyér, a búza szent!" - mondta nagy tapssal fogadott beszédében Jókai Anna.
Varga Norbert, a polgári körök koordinációs és szóvivői csoportjának vezetője bejelentette: nyár végére, ősz elejére olyan nagyszabású szabadtéri összefogásra kerül sor, amely elgondolkodtatja a kormányt arról, hatalmon maradhat-e. "Népi, békés ellenállással végig visszük azt, amit a parlamentben a pártok nem tudtak elérni" - közölte Varga.
Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettes szerint a föld és a víz törvénnyel védett vagyon kell, hogy legyen. "Az állam tulajdona a nemzet tulajdona, 16 millió magyaré, amit úgy kell megvédeni, mint tették azt 1848. március 15-én vagy 1956. október 23-án: tisztán, erőszakmentesen, de összefogva". Bencze Izabella szerint az ország minden részéből egymillió embernek kell a Parlament elé vonulnia, hogy kikényszerítse a változásokat.
Szöőr Anna, az Október 23. Bizottság elnöke ezt azzal toldotta meg, hogy a határon túli magyarsággal összefogva vonuljanak a Parlament elé. A szónok 1956 példáját felidézve kijelentette: a magyar nemzet kötelessége, hogy antikommunista legyen.
Jakab István (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Magosz elnöke a nemzeti szuverenitás alapjának nevezte a földet, ami nélkül nincs haza, nincs nemzet. Ebben nem ismernek alkut, a földet minden eszközzel meg kell tartani - mondta. Jakab István szerint most állnak a "legnagyobb ütközet" előtt: városnak és vidéknek, parasztpolgárnak és városi polgárnak együtt kell fellépnie a föld, az erdők védelmében.
Ángyán József országgyűlési (Fidesz) képviselő szerint egy "mohó, zsákmányszerző banda" rendezkedett be saját tőkeérdekei mentén az országban, amelynek gátlástalan kirablása zajlik. Elkerülhetetlennek nevezte az elszámoltatást, s kijelentette: "új erkölcsi alapon, új alkotmányra épülő, új államalapításra van szükség".
Fricz Tamás politológus cselekvésre szólított fel: "Itt az ideje, hogy cselekedjünk" - mondta, s szavai szerint "ez a tavasz kell legyen a cselekvés ideje". A politológus 1848-as márciusi ifjak mintájára 12 pontban foglalta össze követeléseiket, amelyeket a megerősödött civil szférának a mindenkori kormányokkal szemben érvényesíteniük kell.
Az országos találkozó résztvevőit levélben köszöntötte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvüzletét Toró T. Tibor alelnök tolmácsolta. A rendezvényen a Polgári Körök zászlaját ünnepélyes keretek között adták át a püspökladányi polgári köröknek.
Kormányt buktatnának a polgári körök
Összefogásra, a kormány megbuktatására, a nemzeti tulajdon védelmére, új államalapításra szólítottak fel szombaton Püspökladányban a polgári körök és a gazdakörök találkozójának előadói.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.