A szél erőssége ebben a térségben elérheti vagy meghaladhatja a 90 kilométer/órát. A legerősebb széllökések Győr-Moson-Sopron megyében, Kapuvár és Sopron térségében, a Balaton-partvidékén voltak eddig, és az előrejelzések szerint a későbbiekben is a Dunántúl középső és észak-nyugati részein lehet számítani akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökésekre.
Az előrejelzések szerint vasárnapra gyengül a szél erőssége, azonban a középső országrészben, Budapesten, Pest és Bács-Kiskun megyében még mindig elérheti 60-75 kilométer/órát.
Az európai időjárási vészjelző rendszer három fokozatot különböztet meg. A sárga a potenciálisan veszélyes jelenségeket, a narancssárga és a piros szín már a veszélyt jelzi.
Viharos szél: narancssárga riasztás a Dunántúlon
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a dunántúli országrészre.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.