Pénteken több napilap is azt írta, hogy a Suzuki Ászt üzemeltető Ász-Autó Zrt. több száz vevője után nem fizette be az ajándékba ígért cascót. Hároméves biztosítást ajánlott vásárlóinak, ám likviditási gondok miatt nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket.
Binder István elmondta: a PSZÁF pénteken, egy ügyfél panasza alapján indított panaszügyi eljárást, amelynek keretében azt vizsgálják, hogy melyik résztvevő követett el mulasztást. Az autókereskedő cég egy ilyen ügylet kapcsán olyan függő vagy független biztosítási közvetítőként lehet jelen, amely a finanszírozott autó biztosítását közvetíti az ügyfélnek. Az ügylet további szereplői az ügyfél és a biztosító. A PSZÁF-nak azt kell megállapítania, hogy bármelyik fél esetén történt-e mulasztás - tette hozzá. Ha függő biztosításközvetítőről van szó, akkor a biztosítónak, független alkuszok esetén pedig az alkuszoknak van szakmai felelősségbiztosításuk.
Verhás Dániel, a Suzuki Ász tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg tárgyalásokat folytatnak a biztosítóval arról, hogy hogyan ütemezzék az elmaradt fizetéseket. Hozzátette: csak a tárgyalások lezárása után, várhatóan jövő héten kíván nyilatkozni az ügyben.
Verhás Dániel nem kívánta kommentálni azt a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent értesülést sem, amely szerint a dolgozók már két hónapja nem kaptak fizetést. A cég egyik munkavállalója az MTI-nek azt mondta ennek kapcsán: "nem valótlan" az állítás.
A cégbíróság adatai szerint az Ász Autó Zrt. üzemi eredménye 2007-ben 116,4, adózott eredménye 83,9 millió forint volt. A 2007-es árbevétel 5,1 milliárd forint volt.
Már vizsgálódik a PSZÁF a Suzuki Ász ügyében
Panaszügyi eljárást indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy megállapítsa, történt-e mulasztás a Suzuki Ász "cascoügyében" - mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.