Takács Péter sajtótájékoztatón ismertette a párt megyei választmányának egyhangú döntését. Bokros Lajos a Horn-kormányban töltött be pénzügyminiszteri pozíciót, neve az általa fémjelzett csomaggal vált ismertté, mely a köztudatban azóta is a megszorítással, az elvonással azonos. Emlékeztetett arra, hogy akkor az MDF egyetlen vezető politikusa sem értett egyet az intézkedésekkel, sőt annak ellenében érveltek.
Takács szerint a mai napig vitatott, hogy a csomag bevezetése egyáltalán szükségszerű volt-e. Mint mondta, az Antall-Boross-kormány 1993-1994-re óriási erőfeszítések és áldozatok árán növekedési pályára állította a magyar gazdaságot. A Horn-kormány háromnegyed évig tartó tehetetlensége, majd Bokros tevékenysége ezt a tendenciát állította le - tette hozzá Takács. A megyei választmány szerint Bokros személye és tevékenysége szemben áll azzal az értékrenddel, amelyet a párt megalakulása óta képvisel.
A megyei választmány az EP-lista második helyére a párt jelenlegi európai parlamenti képviselőjét, Olajos Pétert javasolja.
Az MTI kérdésére, hogy mit szól a volt miniszterelnök a jelöléséhez, Takács Péter annyit mondott, hogy tudomása szerint más MDF-szervezet még nem jelölte Boross Pétert, s a volt miniszterelnök majd eldönti, vállalja-e a lista vezetését.
A napokban az MDF Vas megyei és Csongrád megyei választmánya jelezte, hogy nem fogadja el Bokros Lajos jelölését az EP-lista élére. Hódmezővásárhely alpolgármestere pedig bejelentette, hogy ugyanebből az okból kilép a Magyar Demokrata Fórumból.
Bokros helyett Borosst! - javasolja a békési MDF
Az MDF Békés megyei választmánya nem ért egyet a párt elnökségének azzal a javaslatával, hogy Bokros Lajos vezesse az EP-listát. Helyette Boross Pétert javasolják - mondta a megyei választmány elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.