A BRFK közlése szerint az újabb ültetvényekre úgy találtak rá, hogy a hat ültetvény leleplezéséről szóló, nagy érdeklődést kiváltó hétfői hírre több lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre. Ezeket feldolgozva jutottak el az újabb helyszínekre és a nyomozás során az eddig elfogott három vietnámi állampolgár mellett újabb három vietnámi gyanúsítottat vettek őrizetbe. A rendőrség azt nem közölte, hogy az újonnan fellelt ültetvényekre pontosan hol találtak rá.
A BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályvezetője, Ródler Norbert hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ipari méretű marihuánaültetvényt találtak Budapesten, hat családi házban. Közlése szerint az 5315 tő cannabis indica növényt professzionális körülmények között nevelték a Budapest külső kerületeiben található nagy értékű családi házakban.
A rendőrök a házakból hat teherautónyi bűnjelet szállítottak el, közülük egy teherautót töltött meg a helyszíneken talált ötven kilogramm marihuána. A nyomozók szerint a vietnamiak az elsőként megtalált hat ültetvény folyamatos működésével hetente 50-75 kilogramm marihuánát tudtak volna értékesíteni 50-100 millió forint bevétellel, így viszonylag rövid idő alatt több milliárd forint hasznot termelhettek volna.
Újabb "vietnami" marihuánaültetvényeket találtak a rendőrök
Újabb öt marihuánaültetvényt találtak lakossági bejelentések segítségével a nyomozók azt követően, hogy Budapesten hat családi házban üzemi méretű ültetvényre bukkantak korábban - közölte szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.