A korábbi kampányoktól eltérően, most nem az emberkereskedelem áldozatait, hanem azokat a 25-45 év közötti férfiakat célozzák meg, akik a prostitúcióra kényszerítettek szolgáltatásait veszik igénybe - mondta Turi András. A kampánnyal tájékoztatni akarják őket arról, hogy a szolgáltatás nyújtója nagy valószínűséggel bűncselekmény áldozata, akit kényszerítenek a prostitúcióra, és aki "nem tud kiszállni".
A kampány plakátjait és szórólapjait elsősorban budapesti, Balaton-környéki és nyugat-magyarországi Mol-benzinkutak férfimosdóiban helyezik el, és bíznak abban, hogy ezzel hozzájárulnak egy olyan szemléletátalakításhoz, amely "keresletcsökkenést" eredményez.
Turi András, aki az emberkereskedelem elleni tevékenység nemzeti koordinátora is, emlékeztetett rá: tíz évvel ezelőtt kezdődtek az első civil és kormányzati kampányok az emberkereskedelem ellen, de ezek eddig kizárólag az áldozatokkal foglalkoztak.
Mint mondta, 2008 márciusában a kormány elfogadta az emberkereskedelem elleni stratégiát, amely szerint e jelenség tényleges visszaszorításának egyik kulcsa a keresletcsökkentés lehet, vagyis meg kell szólítani a szolgáltatásokat igénybe vevőket is.
A kampányt az IRM és az Országos Rendőr-főkapitányság szervezi, az IOM Nemzetközi Migrációs Szervezet szakmai támogatásával és a Mol bevonásával. Végh Viktória, az IRM emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó munkatársa elmondta: a kampány szlogenje "Te kiszállhatsz. És ő?". Mint mondta, ezzel arra akarják rávenni a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevőket, hogy gondolkodjanak el azon: akihez járnak, az "kiszállhat-e a történetből", szabad akaratából teszi-e, amit tesz, és hogy a szervezett bűnözés áldozatáról van szó.
Németh Ágnes alezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetője elmondta: 2008-ban 190 ügy vált ismertté, amely mögött kizárólag szexuális kizsákmányolás állt. Az ORFK sajtóanyaga szerint az említett esetszám 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A hazai bűnügyi tapasztalatok alapján az emberkereskedelem áldozatai szinte kizárólag prostituáltak. Végh Viktória elmondta azt is, hogy a következő kampányban a koldultatás, az illegális örökbefogadás, valamint a munkára kényszerítés áldozatainak klienseit veszik célba, hasonló okok miatt.
A prostituáltak vendégkörét célozza az IRM kampánya
Emberkereskedelem elleni, három hónapon át tartó kampányt indít szerdától a rendőrség és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) - mondta Turi András az, IRM szakállamtitkára a kampány budapesti sajtóbemutatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.