Jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte Erdélyi Jánost kedden meghozott ítéletével a Debreceni Ítélőtábla. Az erőszakos cselekmények miatt már többször büntetett férfi 2003-ban ismerkedett meg a sértettel, akinél albérlőként lakott. Rendszeresen együtt szórakoztak, italoztak. Az évekig tartó, feszültségüktől sem mentes viszonyuk 2006. november 14-én fajult el, amikor Erdélyi János feleségével és a sértettel italozott az utóbbi házában.
Erdélyi féltékenységből összeszólalkozott a feleségével, akit bántalmazott. Majd a főbérlővel is összeveszett, akit egy konyhakéssel halálosan megsebesített.
2006. november 18-án a jászberényi rendőrkapitányság ügyeletére a férfi bejelentette, hogy holtan találta ismerősét annak lakásában. A nyomozó hatóság ismeretlen tettes ellen kezdett nyomozni, a férfit először tanúként hallgatták meg, de a felesége november 21-i tanúvallomása után már gyanúsítottként hallgatták ki.
Tíz év letöltendő börtön gyilkosságért
Helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla kedden a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság első fokon meghozott ítéletét, amely bűnösnek találta és tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a 2006. november 14-én Jászárokszálláson elkövetett gyilkosság elkövetőjét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.