Sólyom László államfő mozgástere nem túl nagy, mert csak az Európai Unió által meghatározott négy lehetséges időpont - június 4-e, 5-e, 6-a és 7-e - közül választhat. Az időpont meghatározásának jelentősége abban áll, hogy a pártok ekkortól kezdhetik meg hivatalosan is a kampányukat.
A jogszabályok értelmében a köztársasági elnöknek a szavazást megelőző 72. napig kell kiírnia a választást. Öt évvel korábban Mádl Ferenc akkori államfő március 17-én, tehát a szavazást megelőző 75. napon írta ki az európai parlamenti választást június 13-ára, vasárnapra.
Akkor a pártok azt javasolták a köztársasági elnöknek, hogy a választásokat március 15-e után írja ki, hogy a kampány ne zavarja meg az 1848-as megemlékezéseket.
EP-választás: március 27-ig kell kiírnia Sólyomnak
Legkésőbb március 27-éig kell kiírnia a köztársasági elnöknek az európai parlamenti választást a jogszabályok értelmében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.