A liberális Bőhm András is arról beszélt, hogy hiába a nyomravezetői díj, máig nem derült ki, kik és miért lőttek a Teve utcai rendőrszékházra. A közelmúltban azonban az országos rendőrfőkapitány arról tájékoztatta az Országgyűlés szakbizottságát, hogy a tettesek kiléte "rég nem ismeretlen" a rendőrség előtt - emelte ki az SZDSZ-es politikus az interpellációjában.
A rendőrség szerint az ügy vizsgálata azért áll, mert az ügyészség akadályozza azt, hogy a rendőrség nyílt eljárásban tudjon bizonyos nyomozati lépéseket végrehajtani. A megoldás gátja a szakminiszter szerint is az ügyészség - tette hozzá a képviselő.
A legfőbb ügyész válaszában hangsúlyozta: "a leghatározottabban cáfolnom kell minden olyan állítást, amely szerint az ügyészség akadályozná a nyomozás sikerét".
A rendőrség által 2007 februárjában elrendelt nyomozás megrekedt, ezért rendelte el a legfőbb ügyészség másfél év múlva az eset kiemelt ügyként való kezelését. A főügyészség ezután konkrét utasításokkal segítette a rendőrséget. A rendőrség nyílt nyomozásban vizsgálja az ügyet - tette hozzá Kovács.
A nyomozás során két tanú - akinek szavahihetősége nagyon is kérdéses - tett egymástól eltérő vallomást egy vélt elkövetői körre. A napokban elkészült szakértői vizsgálat nem igazolta a két tanú vallomását - mondta a legfőbb ügyész.
Az eddig beszerzett bizonyítékok alapján nincs olyan konkrét személy, akit törvényesen, megalapozottan meg lehetne gyanúsítani. Egy elhamarkodott gyanúsítás pedig veszélyeztetné a nyomozás sikerét - fűzte hozzá Kovács.
Bőhm András nem fogadta el a legfőbb ügyész válaszát, s azt az Országgyűlés is elutasította. A parlament 163 igen, 162 nem és 39 tartózkodással szavazta le a választ. Az MSZP-frakció tagjai ellentétesen szavaztak: 11-en támogatták a választ, 131-en nemmel szavaztak, 37-en tartózkodtak. A Fidesz sem egységesen szavazott: 127-en elfogadták a választ, hárman nemmel szavaztak, ketten tartózkodtak. A KDNP-frakció jelenlévő tagjai támogatták a legfőbb ügyész válaszának elfogadását, míg az SZDSZ és az MDF nem fogadta el a választ.
Bőhm Andráshoz hasonlóan az MDF-es Hock Zoltán is erről az ügyről beszélt interpellációjában. Azt mondta, elszomorító, hogy a rendőrpalota elleni támadás elkövetői, felbujtói máig ismeretlenek a nyilvánosság előtt.
Az ellenzéki politikus utalt arra, Bencze József országos rendőrfőkapitány nemrégiben azt mondta, hogy a rendőrségnek vannak elgondolásai a tettesek kilétéről, de nem tud lépni, mert az ügyészség nem járul hozzá egyes nyomozati cselekmények elvégzéshez. "Miért bújik a rendőrség az ügyészség mögé?" - kérdezte Hock Zoltán.
Juhász Gábor válaszában közölte, a rendőrség nem mutogat senkire, nem is bújik az ügyészség mögé. Szerinte a nyomozások megítélését egyértelműbbé teszi, ha a jövőben az ügyész nyomozásfelügyeleti tevékenységét írásban látja el. Ehhez növelni kell a rendőri vezetők felelősségét is.
Az államtitkár szerint szemmel láthatóan a nyomozóhatóság, a rendőrség és az ügyészség között szakmai véleménykülönbség van. Mint mondta, ez nem gyakori, de nem is nagyon ritka, bár mostanában egyes ügycsoportokban gyakoribb.
A választ a képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés viszont 186 igen és 181 nem szavazattal elfogadta. Az MSZP-frakció szavazott igennel, míg a többi képviselőcsoport elutasította a választ.
Kik lőttek a zsarupalotára?
Leszavazták a legfőbb ügyész egy SZDSZ-es interpellációra adott válaszát az Országgyűlésben. Kovács Tamás a Teve utcai rendőrszékházat ért fegyveres támadás kapcsán arról beszélt: az ügyészség nem akadályozza a rendőrség munkáját, gyanúsított egyelőre azonban nincs az ügyben. Juhász Gábor államtitkár szerint szakmai véleménykülönbség van a fegyveres támadás miatt a rendőrség és az ügyészség között.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.