Bokros Lajos közgazdasági felfogásával teljes mértékben azonosul az MDF, politikai múltja miatt azonban "nem szerencsés", ha ő vezeti a listát - mondta Bokros. Az kétségtelen, hogy ha egy pragmatikus párt szavazatokat akar szerezni, akkor egy olyan húzóembert kell a lista élére állítani, aki szavazatokat hoz. Bokros Lajos ismertsége pedig "ötször-hatszor nagyobb", mint például Olajos Péteré.
A vasiak véleménye ezzel szemben mégis az, hogy nem szerencsés politikailag őt felvállalni, a szombati országos választmányi ülésen a vasi küldöttek természetesen az ott elhangzottaknak megfelelően, szabadon alakítják majd ki véleményüket - mondta Gróf.
A megyei elnök szerint a vasiak Olajos Péternek az Európai Parlamentben végzett munkájával teljes mértékben elégedettek. Szeretnék, ha az MDF részéről továbbra is EP-képviselő lenne, erre azonban csak akkor van esélye, ha ő vezeti a listát.
Az MDF vasi elnöke elmondta: Habsburg György jelölésével kapcsolatban még nem alakítottak ki véleményt, de az eddigi visszajelzésekből az látszik, hogy személye, kereszténydemokrata múltja szimpatikus a vasi jelöltek számára, ő válóban egy "húzó név" lehet az MDF listáján.
Bokros jelölését nem támogatja a vasi MDF
Az MDF Vas megyei választmányának tagjai nem tartják szerencsésnek, hogy Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere vezesse az MDF európai parlamenti választási listáját - közölte Gróf István, a párt vasi szervezetének elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.