A képviselők 196 igen, 18 nem szavazattal, 155 tartózkodás mellett szavazták meg a javaslatot. A Ház támogatta a törvény sürgős kihirdetését. A törvény értelmében áthidaló kölcsönt kaphat a banktól az az álláskereső, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját, és vállalja, hogy a lakásvásárlási, vagy -felújítási hiteléből a szerződés időtartama alatt havi minimum 10 ezer forintot törleszt.
Az állam - a központi költségvetés terhére - két évig kezesként felel a pénzintézet által folyósított áthidaló kölcsön szerinti tőketartozás és kamattartozás összegéért. A kezességvállaláshoz a lakáshiteleseknek kell kezdeményezniük a pénzintézeteknél a szerződéskötést 2009. szeptember 30-ig. Az áthidaló hitelszerződést azzal a pénzintézettel köti az ügyfél, amelytől a lakáshitelt is felvette, így az adósnak két hitelszerződése lesz. Minderre azonban csak akkor nyílik majd lehetőség, ha törvényt az Európai Bizottság jóváhagyja, az ezt követő 15. napon lép hatályba ugyanis a jogszabály.
A törvény szerint azok az adósok kérhetik az áthidaló kölcsönt, aki álláskeresőnek minősülnek, és akik 20 millió forintnál nem nagyobb eredeti hitelösszeggel rendelkeznek, illetve a hitel fedezetéül lekötött lakáson kívül nincs másik lakásuk, és igazolják, hogy ebben a lakásban laknak családjukkal együtt.
Az adós által a törvényben előírt igazolások valódiságát a pénzintézeteknek nem kell megvizsgálniuk, de ha a tartozás esetleges behajtása során az APEH megállapítja, hogy hamisított iratokkal tévesztették meg a pénzintézetet, akkor az adósnak a kezesség beváltásakor kifizetett összeg 150 százalékát kell megfizetnie. Az áthidaló kölcsönt legfeljebb 10 év alatt kell visszafizetni azzal, hogy lejárta nem haladhatja meg a lakáscélú kölcsön lejártát.
A pénzintézet forintban folyósítja az áthidaló kölcsönt, amelyet az adós csak lakáscélú kölcsöntartozásának törlesztésére használhat fel; az áthidaló kölcsön összege nem haladhatja meg a még fennálló lakáshitel-törlesztési kötelezettséget. A hitelszerződéssel kapcsolatban a tőke és kamat összegén kívül más egyéb fizetési kötelezettséget nem írhat elő a bank. Ha valakinek devizahitele van, azt a folyósításkor érvényes devizaárfolyamon kell forintra átszámítani, a 20 millió forintos korlát miatt.
A központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata - rögzíti a jogszabály.
Lakáshitel-törlesztés: elfogadták a korlátozott állami garanciát
Elfogadta a Ház a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami garanciáról szóló törvényt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.