A Magyarországon lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgárokat március 1-jéig kellett tájékoztatnia az OVI-nak arról, hogy választójogukat hazájuk helyett Magyarországon is gyakorolhatják a várhatóan június 7-én tartandó EP-választáson. (Az államfő még nem írta ki a választás időpontját, ám az EU által megadott négy nap közül - az eddigi magyar gyakorlatnak megfelelően - várhatóan június 7-én, vasárnap lesz a szavazás.)
Rytkó Emília, az OVI vezetője elmondta, az érintettek közül 105 ezren először kérhetik a névjegyzékbe vételüket, továbbá 1200-an vannak azok, akik már az öt évvel ezelőtti EP-választáson is a névjegyzékben szerepeltek.
Emlékeztetett arra, hogy a 2004. évi választást megelőzően húszezer felhívást küldtek ki, és a megkeresettek közül 1900-an vetették fel magukat a névjegyzékbe. Arra vonatkozó adat nincs, hogy közülük hányan adták le szavazatukat.
A 106 ezer külföldi április 30-áig kérheti a névjegyzékbe vételét Magyarországon a helyi választási irodák (a jegyzők) vezetőitől. A névjegyzékbe vett uniós állampolgárok adatait a jegyzőknek május 10-éig kell az OVI-hoz eljuttatnia.
Az így összegyűlt adatok alapján az OVI május 20-ig tájékoztatja a többi EU-s tagállamot a Magyarországon névjegyzékbe vettekről. Az OVI ugyanilyen módon értesül a többi tagállamban névjegyzékbe vett magyar állampolgárok adatairól, őket kiveszik a magyarországi névjegyzékekből, hogy ne szavazhassanak kétszer.
Az Európai Unió tagországaiban június 4-e és 7-e között választják meg az Európai Parlament új tagjait a következő öt évre. Magyarország 22 képviselőt küldhet a Brüsszelben és Strasbourgban ülésező testületbe, ez kettővel kevesebb, mint a jelenlegi számuk.
Az európai parlamenti választáson a magyarországi pártlistákra magyar állampolgárok és (kérelemre) más uniós tagállamok polgárai is szavazhatnak, ha van magyarországi lakhelyük. Ugyanígy egy másik tagországban élő magyar állampolgár is kérheti, hogy ottani jelöltekre voksolhasson, ám mindenki csak egy országban élhet választójogával.
Az a párt vagy pártszövetség állíthat listát, amely legalább húszezer hitelesített ajánlószelvényt összegyűjt. Magyarország egyetlen választókerületnek számít, így csak országos pártlistákra lehet szavazni. Csak az a pártlista szerezhet magyar európai parlamenti mandátumot, amelyik elérte az összes érvényesen leadott szavazat öt százalékát
Százezernél több külföldi szavazhatna a magyar EP-listákra
A júniusi európai parlamenti (EP) választáson 106 ezer külföldi szavazhat Magyarországon. Az érintetteket az Országos Választási Iroda (OVI) már tájékoztatta arról, hogy április 30-áig kérhetik a névjegyzékbe vételüket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.