Az ötpárti tárgyalások már kedden megkezdődhetnek, és ha eredményre vezetnek, akár a jövő héten a parlament elé kerülhet a javaslat - mondta Draskovics Tibor. Az alkotmány módosításához kétharmados parlamenti támogatás szükséges. Draskovics Tibor újságírói kérdésre elmondta, hogy a gyűlöletbeszéd büntethetőségét célzó alkotmánymódosításra azért van most szükség, mert az elmúlt hetek "rémes" bűncselekményei nyomán "betelt a pohár", továbbá mert az Európa Tanács épp a napokban jelezte, hogy Magyarországon a véleményszabadság túl széles értelmezése lehetetlenné teszi a rasszista megnyilvánulásokkal szembeni hatékony fellépést.
A Fidesz szerint nem az alkotmány módosítására, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség ahhoz, hogy az állam garantálni tudja az emberek biztonságát - mondta a Fidesz frakcióigazgatója hétfőn az Országgyűlésben tartott sajtótájékoztatóján. Répássy Róbert azt követően szólalt meg, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő egy hírportálnak adott hétfői interjúban bejelentette: a kormány alkotmánymódosítást kezdeményez a szólásszabadság korlátozására. Az emberek biztonságának garantálása érdekében súlyosabb, elrettentésére alkalmas büntetésekre, gyorsabb bírósági eljárásokra és a rendőrség azonnali megerősítésére van szükség - közölte Répássy Róbert, majd hozzátette: a kormányfő bejelentését pótcselekvésnek minősíti.
A Fidesz szerint nem az alkotmány módosítására van szükség
A gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását célzó alkotmánymódosítást javasol a kormány - jelentette be az igazságügy-miniszter sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn. A Fidesz szerint nem erre van szükség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.