Az MDF országos választmánya vagy elfogadja, vagy nem az elnökség által eléjük terjesztett listát - közölte Pettkó. A jelenlévő választmányi tagok ötven százalékának plusz egy főnek kell igennel szavaznia.
Az MDF elnöksége kedden az alapszabálynak megfelelően, legitim módon döntött arról, hogy Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kérik fel, legyen az európai parlamenti választásokon a párt listavezetője. Pettkó elmondta: a párt 11 tagú elnökségéből kilencen voltak jelen a keddi elnökségi ülésen, heten igennel szavaztak, ő maga nemmel, egy másik tag pedig tartózkodott. Hiányzott az ülésről Hock Zoltán elnökhelyettes és Olajos Péter, aki Guyanában tartózkodik.
Pettkó András kiemelte: a többség Bokros Lajos mellett döntött, ő pedig elfogadja a többség döntését. A párt elnöksége már korábban felhatalmazást adott Dávid Ibolyának arra, hogy tárgyaljon azokkal, akiket az MDF az EP-választáson indíthat. Az MDF elnöke többekkel tárgyalt, és úgy döntött, hogy Bokros a legmegfelelőbb személy arra, hogy a párt EP-listáját vezesse. Mint mondta, szerinte lesznek még meglepetések a lista harmadik, negyedik és ötödik helyén is.
A keddi döntésről Dávid Ibolya szerdán tartott sajtótájékoztatót. A döntés okaként az MDF elnöke azt mondta: válságkezelésre szorul Magyarország és az Európai Unió is, a válságkezelésben pedig vitathatatlan tapasztalata van Bokros Lajosnak.
Olajos Péter, az MDF alelnöke, aki jelenleg a pártot az Európai Parlamentben képviseli, közleményében azt írta: visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el az MDF-ben, "Bokros Lajos EP-jelölése megkérdőjelezi a párt identitását".
Olajos hangsúlyozta, hogy az eljárás módja és a jelölt személye is meglepte. Mint írta, a Horn-kormány pénzügyminiszterét felkészültsége és következetes magatartása miatt tiszteli, de nem tartja az "antalli konzervativizmus" hiteles képviselőjének.
Áll a bál az MDF-ben Bokros felkérése miatt
Az MDF alapszabálya szerint az elnökség terjeszti az országos választmány elé mind az országgyűlési, mind pedig az európai parlamenti választási listát - mondta Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.