A Fiatal Budapestért Egyesület néven alapított, kezdetben Arató Gergely vezette szervezet létrehozásában Zuschlag János is részt vett. Az egyesületet Arató Gergely címére jegyezték be, majd később Zuschlag János fővárosi lakása lett a szervezet székhelye - hangzott el a tárgyaláson. Az egyesület többször elnököt váltott, új nevet vett föl, és más székhelyre is költözött, ezekről azonban zömében csak a fiktív taggyűléseken döntött - ismerte el az elsőrendű vádlott.
Hoppá Egyesületet 1994-ben hozták létre Mi Kulturális Egyesület néven Kiskunhalason. A zömében MSZP-tagokból álló alapítók között volt az akkor tizenhét éves Zuschlag János is. A vádlott korábban elmondta, hogy a civil szervezet létrehozását komolyan gondolták, 1999-ig valós tevékenységet is végzett.
Az alapítók többsége azonban az évek során lemorzsolódott, így helyüket fokozatosan az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) tagjai vették át. 2001-től a szervezetet a harmadrendű vádlott, Katus Ferenc vezette - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró.
2001-ben a Tolna Megyei Bíróság jegyezte be a Vörös Fenyő Egyesületet, a szervezet alapítói többségében az ISZM helyi tagjai közül kerültek ki. Néhány hónap múlva az egyesület az alapszabály apróbb változtatásáról döntött, majd a következő évben névváltoztatásra is sor került. A jelenléti íveken szereplő kézjegyekről Fodor Endre bíró elmondta, az adott neveknél láthatóan különböznek az egyes időpontokban. A per a következő tárgyalási napon, március 3-án is Zuschlag János meghallgatásával folytatódik, majd a védők és az ügyészek tehetnek fel kérdéseket az elsőrendű vádlottnak.
Zuschlag-per: bemutatták a pályázatban részes egyesületeket
A pályázataik révén a baloldali politikai ifjúsági szervezetek finanszírozásába bevont egyesületeket mutatott be Fodor Endre tanácsvezető bíró a Zuschlag Jánossal és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.