Ficsor Ádám kérdésre válaszolva elmondta: a kiadvány ezer példányban, 1,2 millió forintos nyomdaköltséggel készült. A dokumentumot - amely a Magyar Közlönykiadó nyomdájában készült - elküldik többek között a kormány társadalmi partnereinek, civil szervezeteknek, a parlamenti pártok vezetőinek, frakcióvezetőinek valamint a bizottsági elnököknek - közölte, hozzátéve, hogy az anyag az internetről is letölthető.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban a kormány legfőbb feladata a világgazdasági válság magyarországi hatásainak kezelése volt. A kabinetfőnök felsorolta a kormány eddigi intézkedéseit is. Hangsúlyozta: egy ilyen helyzetben a tűzoltás nem elegendő, átfogóbb választ kell adni.
Ficsor Ádám tájékoztatása szerint a kiadvány rövid helyzetelemzést tartalmaz, valamint stratégai beavatkozást vázol fel, amelyek három fő célja van: a magyar gazdaság fenntartható módon az uniós átlagnál két százalékkal gyorsabban növekedjen, az alacsony foglalkoztatottsági szint növekedjen, és minél előbb az euró legyen a hivatalos fizetőeszköz. Mint mondta, ennek megvalósításához öt feladatot határoztak meg.
Kitért arra: a program megvalósításához legalább 20-25 törvényhez kell hozzányúlni, és ennél is több kormányrendeletet kell hozni vagy módosítani. Megjegyezte azt is, hogy az anyag számos részletkérdésre nem tér ki, ezeket a következő hónapokban ismertetetik, a kormány pedig még számos egyeztetésre készül.
Szijjjártó Péter, a Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: "nem füzettel kellene harcolni a világgazdasági válság ellen, hanem adó- és kamatcsökkentéssel. Az adó- és kamatcsökkentés valódi segítséget jelentene Magyarországnak és a magyar vállalkozásoknak, egy füzet kiadása (...) a kormányzati alkalmatlanságról tanúbizonyságot tevő pótcselekvésnek minősíthető."
Mint mondta, hosszan lehetne sorolni azokat az európai országokat, ahol az emberek terheit jelentő adókat csökkentik, növekedési programokat indítanak el és a bajba kerülő nagyvállalatokon segítenek azért, hogy ne csökkenjen a munkahelyek száma.
Szijjártó Péter kijelentette: a 2002-es kormányválság idején regisztrált 53 százalékról ma már a GDP 73 százalékára nőtt az államadósság, a rendkívül gyengén teljesítő gazdaság és Magyarország kiszolgáltatottsága miatt pedig ez az arány még romolhat.
Kormányzati kiadvány a válságkezelésről
Kormányzati helyzetelemző, a válságkezelési stratégiát, valamint az intézkedéseket tartalmazó kiadványt mutatott be Ficsor Ádám, a miniszterelnök kabinetfőnöke a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz szerint egy füzettel nem lehet harcolni a válság ellen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.