Mester Csaba ügyvéd szerint védence elismerte azt, hogy a Patrióta bár diszkójában "közötte és Marian Cozma között robbant ki a verekedés. A budapesti férfi azonban a dulakodás során elesett és a további verekedésben már nem vett részt".
Az ügyvéd a Napló online kiadásának elmondta, hogy védence azt sem tagadja, miszerint fejbe rúgott egy személyt, de Marian Cozmát már megölték, amikor ő felért az utcára a diszkóból. A hírportál azt közölte, hogy a "védő szerint a rendőrségi taktika része az, hogy mindenkit társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsítanak meg". Az események egyáltalán nem annyira világosak, mint ahogy azt a média leírja - nyilatkozta az ügyvéd.
Nem elképzelhetetlen, hogy az Ausztriában elfogott másik gyanúsított, R. Sándor védelmét Magyar György látja majd el. A lap hírportálja érdeklődésére az ügyvéd annyit közölt, hogy kedden Veszprémben tárgyalt, s majd "utána dönt arról, hogy vállalja-e a gyanúsított védelmét".
A Napló online közli azt is, miszerint a gyilkosságot megelőzően a Patrióta bárban tartózkodott egy bírónő is (ő a bűncselekmények elkövetése előtt már távozott), s a bírónő február 16-án vallomást tett.
N. Győzőt három súlyos bűntett elkövetésével gyanúsítják
A Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottjaként, az Ausztriában elfogott és szombaton a magyar nyomozóknak átadott N. Győző, budapesti lakost társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó testi sértéssel és maradandó sérülést okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják; erről a Veszprém megyei napilap, a Napló keddi online kiadásának nyilatkozott N. Győző ügyvédje.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.