Erre remek nagyszerű alkalomnak kínálkozik a közelgő március 15-i ünnep; nyilvánuljon meg az együttélés, a társadalmi szolidaritás szükségességéről - fogalmazzák meg Sólyommal szembeni elvárásaikat az MTI-hez is eljuttatott levélben.
"Erőtlennek mutatkoznak" az elmúlt hetek eseményei, különösen a miskolci és a veszprémi események után, az elszabadult indulatok csillapításában - írták.
"Hogy ezt a félelmet roma és nem roma honfitársaink legyőzzék, kérjük Önt mint a nemzet egységét megjelenítő legfőbb állami méltóságot, hogy foglaljon állást azokról a társadalmi és gazdasági dezintegrációs folyamatokról, amelyek magyar állampolgárokat fosztottak meg a méltó emberi élet, közösségeiket pedig a normális együttélés lehetőségeitől" - áll a levélben.
Az aláírók hivatkoznak arra, hogy szociológiai kutatások bizonyítják: ezen kirekesztett csoportokban a romák felülreprezentáltak, a politikai elit pedig nem hagyhatja, hogy a legkiszolgáltatottabb, legvédtelenebb roma csoportok a társadalmi erőszak prédájává váljanak.
Sólyom kiállását követelik civilek a romák védelmében
Tegye nyilvánvalóvá, hogy aki a romák ellen fordul, az egyszersmind a magyar nemzet ellen fordul - kéri mintegy ezer, a romákkal és más hazai kisebbségekkel foglalkozó kutató, "a kisebbségek megbecsülése és társadalmi integrációja iránt elkötelezett civil" hétfői keltezésű nyílt levelében Sólyom László köztársasági elnököt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.