A férfi először 2007-ben elektronikus levélben fenyegette meg a kormányt, majd 2008. szeptember 11-én - hogy nyomatékot adjon követelésének - egy gyújtóbombát helyezett el egy Miskolchoz közeli gázátemelő állomás mellett. A bombát - amely a vizsgálatok szerint emberéleteket is veszélyeztetett volna - időben megtalálták és hatástalanították.
A rendőrség adatgyűjtés, külföldi és magyar profilalkotók, informatikai adatok alapján jutott el a férfihoz, aki elismerte tettét. J. Zoltán anyagi gondjaival indokolta a bűncselekmény elkövetését.
Robbantásokkal fenyegetőző férfit fogtak el a rendőrök
Közintézmények, egészségügyi intézmények felrobbantásával fenyegetőző férfit fogtak el a rendőrök, a miskolci gyanúsított 2007 óta fenyegette a kormányt azzal, hogy ha nem fizetnek neki 90 millió forintot, beváltja, amit ígért - erről a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója és munkatársa beszélt egy hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.