Bencze József országos rendőrfőkapitány tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel pénteken annak, aki érdemi információval szolgál a kiskunlacházi gyilkosság ügyében. Tavaly november 23-án egy tizennégy éves lányt öltek meg Kiskunlacházán, a település művelődési háza közelében lévő ligetben. Kiskunlacháza polgármestere már korábban felajánlott egymillió forintot a nyomravezetőnek.
Mint ismeretes, a gyilkosságot követően szélsőséges hangnemtől sem mentes tüntetést szervezett a polgármester a bűnözés elleni figyelemfelhívásként, a demonstráción részt vevők közül pedig többen már kész tényként kezelték, hogy az elkövetők romák voltak. Ezt a híresztelést a jobboldali médiumok is átvették, ám utóbb a hvg.hu-nak nyilatkozó Bencze József azt mondta: a hírbe hozott cigány fiatalok bűnössége kizárható.
Répás József szerint a kormányzat nem foglalkozik érdemben a magyar-roma ellentétekkel, ezért a településeknek össze kell fogniuk "a robbanásig feszült ellentétek oldásáért". Az MTI-nek azt mondta: "igenis van Magyarországon cigánybűnözés, amelynek gátat kell szabni". Megoldásként említette, hogy munkalehetőségeket kell a cigányságnak biztosítani, s a romák képzését "körültekintően" megszervezni.
Figyelemfelhívásnak szánják az első kerekasztalt - jelentette ki -, amelyet terveik szerint továbbiak követnek, egyebek között Kerepesen és Monokon. A kiskunlacházi fórumon, amelyen pártok, önkormányzatok, cigányszervezetek, illetve a rendőrség képviselői vettek részt, a közbiztonság aggasztó helyzetéről, a jogalkotók politikai felelősségéről és a társadalmi béke megteremtéséről esett szó.
Pusztai Erzsébet, az MDF egészségügyi szakpolitikusa az MTI-nek arról beszélt, hogy pártja új javaslata szerint be kellene vezetni az egész napos iskolai rendszert. Ennek lényege, hogy családi pótlék helyett az iskoláskorú gyermekeinek ingyen étkezés, tankönyv és programok járnának késő délutánig az iskolákban. Ha ezt megvalósítanák, a romáknak is fontos lenne, hogy iskolába járassák gyermekeiket - jelentette ki.
A kiskunlacházai polgármester bírálta a rendőrséget
Megdöbbentőnek nevezte Répás József (független), kiskunlacházi polgármester, hogy a településen történt gyermekgyilkosság ügyében a rendőrség csak most tűzött ki nyomravezetői díjat. A politikus ezt a Kiskunlacházán pénteken tartott magyar-roma kerekasztal-megbeszélésen mondta az MTI-nek, ahol a "cigánybűnözést" sem feledte el megemlíteni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.