Az indokolás szerint az őrnagy - aki parancsnoka és fegyveres biztosítója volt a két drogdíler elfogására indított akciónak - nem embert akart ölni, hanem önmagát és a társát védte. Azt is meg akarta akadályozni, hogy elmeneküljön a bűnözők által használt gépkocsiban lévő egy kilogrammnyi hasis átadására készülő férfi. A bíró hangsúlyozta: az adott helyzetben az őrnagynak két-három másodperc alatt kellett döntenie, és indokoltan választotta a legsúlyosabb kényszerítő eszközt.
Az eljárás adatai szerint az akció során három rendőrautóval lezártak egy kis parkolót, ahol az elkövetők tartózkodtak. Az egyik díler gyalogosan elmenekült, míg a parkolóban rekedt társa autóval előbb nekiment az egyik rendőrautónak, majd tolatni kezdett és elsodort egy rendőrt. Mivel az akciót vezető őrnagy úgy érzékelte, hogy a díler előremenetbe kapcsolt, kétszer rálőtt a szélvédőn át. A második lövés mellkason találta a fiatalembert, aki rövid időn belül meghalt.
A szerdai tárgyaláson két orvos szakértő, egy fegyverszakértő, illetve H. Lajos tanú - aki az elhunyt díler társa volt, és már letöltötte büntetését - meghallgatásával folytatódott a büntetőper. Az ügyész perbeszédében azt mondta: számos más, enyhébb eszköz állt volna a vádlott rendelkezésére, hogy megfékezze a bűnözőt, ám ő "érzelmi alapon" lőtt. A védelem ezzel szemben - egyebek mellett - azzal érvelt, hogy a vádlott célja a díler megállítása, nem pedig a megölése volt. A vádlott mindvégig ártatlannak vallotta magát, szerdán is azt mondta, hogy nem lelőni, hanem elfogni akarta a bűnözőt, és az adott helyzetben legjobb belátása szerint cselekedett, és önvédelemből húzta meg a ravaszt. A felmentő ítélet nem jogerős, mivel az ügyész fellebbezett ellene.
Felmentették a drogdílert lelövő rendőrt
Nem jogerős ítéletével felmentette az emberölés bűntettének vádja alól Bakó Balázs rendőrtisztet szerdán a Pest Megyei Bíróság; az őrnagy 2006. január 24-én Vecsésen elfogás közben halálosan megsebesített egy drogdílert.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.