A Baranya megyei 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Bizottság szerdán, Pécsett tartott ülésén úgy döntött: javasolja az Országos Választási Bizottságnak (OVB), hogy a parlamenti választást az EP-választások időpontjára írja ki, azaz várhatóan június 7-ére. A grémium a határozatot a választási típusokra vonatkozó jogszabályi előírásokkal, valamint költségtakarékossági szempontok figyelembe vételével indokolta.
A választási eljárási törvény értelmében az időközi országgyűlési képviselő-választást a kitűzéstől számított 72 napon túli, de a mandátum megszűnésének napjához képest négy hónapon belüli időpontra kell kiírnia az OVB-nek. Ez azt jelenti, hogy a legkésőbb június 7-én lehet megtartani a választás első fordulóját. Az OVB korábban úgy értelmezte a választási törvényt, hogy a négy hónapon belüli kiírás csak az első fordulóra érvényes, a másodikra már nem. (Ennek alapján írták ki a legutóbbi ferencvárosi választást is.)
A választást - a szokásoknak megfelelően - egy vasárnapi napra írja ki az OVB. A szavazás napja, illetve (érvénytelen első forduló esetén) napjai nem eshetnek nemzeti ünnepre vagy munkaszüneti napra. Az idén május 31-ére esik pünkösd, így aznap nem lehet választást tartani.
Toller László, a Baranya 3. számú országgyűlési választókörzetének képviselője múlt hét csütörtökön került "cselekvőképességet kizáró gondnokság" alá, miután jogerőssé vált a Szigetvári Városi Bíróság január 21-ei, azóta meg nem támadott határozata. A képviselő 2006 júniusában Dombóvár közelében egy balesetben súlyosan megsérült, azóta kómában van. Cselekvőképtelenné nyilvánítását 2007 novemberében egy névtelen levélíró kérte a pécsi gyámhivataltól.
Az időközi választás időpontjáról, valamint az ahhoz kapcsolódó határidőkről, határnapokról az OVB dönthet. A pécsi országgyűlési egyéni választókerületi (oevk) iroda feladata lesz a választás lebonyolítása, kezdve a választói névjegyzék összeállításától, az értesítők, kopogtatócédulák, ajánlószelvények kiküldésén át a külképviseleti névjegyzékbe vételig. A jelölteknek az oevk bizottságánál kell jelezniük indulási szándékukat, ám előtte az őket jelölő szervezeteknek is nyilvántartásba kell vetetniük magukat. A képviselői helyért - úgy, mint a négyévenként esedékes választásokon - bármely, választójoggal rendelkező magyar állampolgár indulhat, aki 750 érvényes ajánlószelvényt összegyűjt.
A választás első fordulója akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok több mint fele szavaz, és akkor lesz eredményes, ha az egyik jelölt megszerzi a szavazatok több mint felét. Érvénytelen vagy eredménytelen választás esetén második fordulót tartanak; ekkor az érvényességi küszöb már csak 25 százalék. Ha ezt sem érné el a választói részvétel, akkor újabb időközi választást írnak ki. Az Európai Unió 27 tagállamában június 4. és 7. között tartják az európai parlamenti választásokat. Magyarországon várhatóan június 7-én lesz az EP-választás.
Pécs: Toller utódját az EP-képviselőkkel együtt választanák meg
Az európai parlamenti választással egy időben javasolja megtartani a Toller László gondnokság alá helyezése miatt kiírandó pécsi időközi országgyűlési választást a körzet választási bizottsága.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.