A házi készítésű kolbászban, szalámiban és disznósajtban megbetegedést, hányást és hasmenést okozó baktériumokat mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok. A fertőzés veszélye azért áll fenn, mert a húsüzem működtetői termékeiket a kötelező vizsgálatok elvégeztetése nélkül hozták forgalomba - mondta el Vass Péter.
A főállatorvos beszámolt arról, hogy élelmiszerellenőreik lakossági bejelentésre keresték fel a község egyik portáját, s ott próbavásárlást tartottak. Miután kiszolgálták őket, felfedték kilétüket. Ekkor a tulajdonos azzal védekezett, hogy az árut saját fogyasztásra termelik, s testvére, aki a húskészítményeket az ellenőröknek eladta, a saját zsebére dolgozott.
Ennek ellentmond, hogy a házban nemcsak 1200 kilogramm különböző húskészítményt tároltak, hanem az ellenőrök háromszáz, csomagolásra használt zacskót és egy mérleget is találtak. Sőt, rábukkantak a "vágóhídra" is, ahol nem sokkal azelőtt négy koca feldolgozását kezdték meg. A főállatorvos azt mondta: az ügyben tovább vizsgálódnak, s ha a gyanú beigazolódik, a rendőrséghez fordul.
Fertőzést okozó baktérium egy illegális húsüzemben
Mintegy 1, 2 tonna házi húskészítményt zárolt a Baranya Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás egy illegálisan működő húsüzemben Olaszban szerdán - tájékoztatta Vass Péter megyei főállatorvos az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.