Az újság emlékeztet arra, hogy tavaly ősszel, amikor az ország majdnem az államcsőd szélére sodródott, egyfajta megállapodás létezett a szocialista kormány és a Fidesz között: aki a válság közepette sokat provokál, az veszít. Január vége óta ennek azonban vége. A Fidesz újra megtalálta harcias hangját, és előrehozott választást követel. A kormány viszont ellenáll, és ezen a héten messze ható reformprogramot terjesztett elő.
A szocialisták mindeközben kettős lépéskényszerben vannak. Tavaly április óta Gyurcsány kisebbségi kormányt vezet, vagyis rá van utalva egy másik párt - csak a liberálisok vagy az MDF középpárt jöhet szóba - támogatására. Egyidejűleg a miniszterelnök nyakán ott ül a Nemzetközi Valutalap (IMF) - mutat rá a cikk, utalva arra, hogy októberben mintegy 20 milliárd eurós hitelkeretet kapott az ország az IMF-től, az Európai Uniótól és a Világbanktól. Ellentételezésként Budapest kötelezettséget vállalt reformok bevezetésére és szigorúbb költségvetési fegyelem betartására. Az államháztartási hiány legföljebb a hazai össztermék 2,9 százalékára rúghat.
A Der Standard véleménye szerint a kormány által beterjesztett reformcsomagra is az államháztartási fegyelem nyomja rá a bélyegét. Ugyanis miközben az EU többi részében konjunktúraélénkítő intézkedéseket hoznak, Magyarország játéktere gyakorlatilag nulla - adja meg a magyarázatot, majd fő vonalakban ismerteti a javasolt intézkedéseket.
Politológusokra hivatkozva azt írja, hogy mivel a liberálisok szörnyű rosszul állnak a közvélemény-kutatásokban, meg fogják szavazni a csomagot, aminek köszönhetően a kormány bizonyosan kihúzza a jövő tavasszal esedékes rendes választásig. A felmérésekből kiviláglik az is, hogy a Fidesz viszont miért veti el a reformtervet. A szocialisták eddig némileg növelni tudták támogatottságukat annak révén, hogy a válságmenedzser szerepében léptek fel. Csakhogy a Fidesz továbbra is őrzi kétharmados fölényét a közvélemény-kutatásokban, következésképpen megengedheti magának, hogy elutasítsa az együttműködést.
A lap úgy látja, hogy ha Gyurcsánynak sikerül is keresztülvinnie programja fennmaradó részét, és nem kerül sor előre hozott választásra, a következő hónapok politikai vitáinak középpontjában valószínűleg az IMF-hitel ügye áll majd.
Az osztrákok értékelik Gyurcsány csomagját
A Gyurcsány Ferenc vezette szocialisták kettős lépéskényszerben vannak - állapítja meg a Der Standard liberális osztrák napilap szerdai elemzésében, amely a magyar kormányfő által előterjesztett reformcsomaggal foglalkozik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.