Póka István, az NCT Kft. ügyvezető igazgatója egy megbeszélésre érkezett a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumba (NFGM) szerdán, majd annak sikertelensége miatt úgy döntött, hogy a helyszínen éhségsztrájkba kezd. A vállalkozót este távolították el a minisztérium épületéből, a rendőrök birtokháborításra hivatkozva intézkedtek ellene.
Az ügyvezető igazgató döntéséről az MTI-t tájékoztatva közölte: kifogásolta, hogy annak ellenére nem kaptak támogatást, hogy a független bírálók egyhangúan kiválónak találták a pályázatukat, és támogatásra javasolták. "Meg voltunk arról győződve, hogy egy 99 fős, Magyarországon a gépipar legperspektivikusabb szegmensében vezető pozícióval rendelkező, magyar tulajdonú, K+F tevékenységet is folytató, prosperáló, exportorientált, középvállalat termékmegújítási nagyszabású törekvését támogatni fogják" - fogalmazott.
Az NFGM kommunikációs főosztálya az NCT Kft. uniós pályázatával kapcsolatban az MTI-vel közölte: az NCT Kft. támogatásra érdemes, jó projektet nyújtott be a Közép-magyarországi Operatív Program kutatásfejlesztési pályázatára 2008-ban. Pályázatánál azonban 40 másik beadott projekt jobbnak bizonyult az értékelő bizottság döntése alapján. Pályázatának értékelését, annak indoklását és a pontozási szempontokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján minden pályázó megismerheti.
A pályázati kiírásnak megfelelően a nyertes projekteket a legmagasabb pontszámútól kezdve, a rendelkezésre álló keret erejéig lehet támogatni - áll az NFGM közleményében. Hozzáteszik: ez történt ebben az esetben is. A rendelkezésre álló mintegy 1,5 milliárd forintos keret a legjobb 14 projekt támogatására volt elegendő. A többi, támogatásra érdemes projektet az eljárásrendi szabályoknak megfelelően tartaléklistára vette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A közlemény tájékoztat arról, hogy a pályázat iránti fokozott érdeklődés miatt a rendelkezésre álló uniós források átcsoportosítását kezdeményezte az ügynökség, amiről a kormány várhatóan a közeljövőben dönt. Amennyiben átcsoportosításra kerül sor, úgy a tartaléklistán szereplő projektek közül a magasabb pontszámmal rendelkezők számíthatnak támogatásra, azonban az a keret nagyságától függ, hogy a tartaléklistán szereplő projektek közül mennyi támogatására jut pénz.
A jövőben erre a pályázati célra több pénz jut, mint tavaly. A Közép-magyarországi Régió, amely az uniós szabályok szerint – relatív fejlettsége miatt – kevesebb felzárkóztatási pénzre jogosult, mint az ország többi része, még így is összesen 3,5 milliárd forintot fordíthat a szóban forgó K+F pályázatokra 2009 és 2010 között - tájékoztat a szaktárca közleménye.
Póka István cége, a NCT Kft. ipari, elektronikai fejlesztéssel és gyártással foglalkozik, tavalyi árbevétele 2,7 milliárd forint volt, 11 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Az NCT Kft. 99 főt foglalkoztat, fejlesztőinek száma 20-22 - ismertette a vállalkozó.
Elutasították pályázatát, éhségsztrájkba kezdett
Éhségsztrájkba kezdett egy vállalkozó azt követően, hogy a Közép-Magyarországi Operatív Program támogatására benyújtott pályázatát elutasították.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.