Nagy Zoltán kollégiumvezető bíró elmondta: az ítélet értelmében nem bocsátható feltételes szabadságra az a 31 éves férfi, aki 2006. február 8-ára virradó éjszaka megölte az egyik soproni kaszinó női és férfi alkalmazottját.
A fiatal nőt - aki aznap szabadnapos volt - azért kereste fel a lakásán, hogy játékra pénzt kérjen tőle. Mivel nem kapott, maroklőfegyverrel előbb homlokon vágta, majd fejbe és hátba lőtte. A férfi a gyilkosság árán szerzett 30 ezer forintot a kaszinóban eljátszotta.
Ezután az ott dolgozó férfitől kért hitelt további játékra, de mivel nem kapott, eltávozott. Hajnalban azonban visszament, fejbe lőtte a fiatalembert, és elvitt 400 ezer forintot, amellyel Kópházára ment játszani. Ott fogták el a rendőrök.
Nagy Zoltán emlékeztetett: a bűnügyben első fokon a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság járt el, amelynek ítéletét a Győri Ítélőtábla helyben hagyta. A tettest lőfegyverrel és lőszerrel, valamint kábítószerrel való visszaélés miatt is elítélték - fűzte hozzá a kollégiumvezető bíró.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a vádlott vagyon elleni bűncselekmények, illetve lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt már többször volt büntetve. Rendszeresen használt kábítószert és nyugtató gyógyszereket. Játékszenvedélye olyan nagy volt, hogy egy év alatt több mint hatmillió forintot vert el szerencsejátékra.
Tényleges életfogytiglan a soproni kaszinós gyilkosnak
Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a soproni kaszinós gyilkost a Győri Ítélőtáblán Kovács Tamás bíró tanácsa kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.