A Fiatal Baloldal megalakulása után röviddel nagyon súlyos pénzhiány alakult ki, már az egyesülési kongresszus kiadásait is alig tudták kifizetni - mondta meghallgatása során Zuschlag János egykori szocialista politikus az ellene és tizenöt társa ellen folyó perben.
Az MSZP egyedüli ifjúsági szervezetévé vált Fiatal Baloldal tagsága mintegy ötszöröse volt az Ifjú Szocialisták Mozgalmáénak, s működtetésének költsége is nagyságrendekkel több forrást igényelt. A leginkább pénzigényes rendezvények a különféle táborok, fesztiválok voltak, illetve komoly összegeket igényeltek a külügyi kapcsolatok is. Kampánykiadások is felmerültek, hiszen az egyesült ifjúsági szervezetnek sok jelöltje volt az önkormányzati választásokon - közölte a szervezet egykori ügyvezető elnökhelyettese.
A vádlott a programok közül a 2003-as görögországi ECOSY nyári tábort emelte ki, melyre különvonattal ezer ember utazott ki, e program költsége 23 millió forint volt. A finanszírozási problémák a hivatalos fórumokon is előkerültek, de "jöttek telefonok is", hogy pénz kellene valamilyen programra - fogalmazott a vádlott.
A FIB költségvetése 2002-ben 30-40 millió, 2003-ban 70 millió, 2004-ben 50-55 millió forint volt. Ehhez képest a szervezetnek a folyószámlákon is megjelenő legális bevétele 20 millió forint volt, ebből 14 milliót az MSZP támogatása tett ki - mondta Zuschlag János.
A helyi szervezetek kiadásaival együtt 2002-2005-ig mintegy 200-230 millió forintot tett ki a FIB-es programok teljes költsége. Ebből "jó néhány tízmillió forintot" a különböző "természetbeni" szolgáltatások jelentették, például volt olyan, hogy nem kellett fizetni a szállásért a szállodában - közölte a vádlott.
"Hírhedten rossz fizető" volt a FIB, előfordult például, hogy egy táborba be se engedték az adott program részvevőit a felhalmozódott tartozás miatt. Bár előbb-utóbb mindig teljesítettük fizetési kötelezettségeinket, mindig jelentős késésben voltunk - mondta Zuschlag János.
Közlése szerint a maga módján a lehető "legkorrektebben és legtisztábban" igyekezte rendezni az anyagi problémákat. 2003-ban egy ifjúsági tábor 4,1 millió forintos költségét például saját zsebből fizette ki.
A per csütörtökön is Zuschlag János meghallgatásával folytatódik, a vádlott vallomásában utalt rá, ekkor részletesen beszél majd a FIB gazdálkodásáról, illetve a kiskunhalasi MSZP szervezet finanszírozásáról is.
A FIB-ben is Zuschlaghoz tartoztak a pénzügyek
A 2002-ben létrejött egységes baloldali ifjúsági szervezetnél is Zuschlag Jánoshoz tartoztak a pénzügyek - derült ki a Zuschlag-per keddi tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.