A BKV azután döntött a szombaton őrizetbe vett négy jegyellenőr elbocsátásáról, hogy a bíróság megállapította: megalapozott a velük szemben megfogalmazott gyanú.
Kiricsi Karola szóvivő shétfői nyilatkozata szerint szigorúbb lesz ezentúl a BKV-ellenőrökre vonatkozó felvételi követelmény és a munkájukat is jobban vizsgálja a társaság. "Mostantól szigorúbban átvilágítjuk a jelentkezőket".
A szóvivő arról is beszámolt, hogy a jegyellenőröket ezentúl "beépített bliccelőkkel", úgynevezett próbavásárlókkal ellenőrzik. Kiválasztásukat már megkezdte a BKV.
Tájékoztatása szerint a cégnél 406 ellenőr teljesít szolgálatot, akik évente mintegy húszmillió utast ellenőriznek. Évente négy-öt, a szombatihoz hasonló eset fordul elő a cégnél - tette hozzá.
A BKV az utasok érdekeit szem előtt tartva és a 12 ezer tisztességes munkavállaló jó hírének védelme érdekében elhatárolódik az ilyen esetektől.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés miatt indított eljárást négy BKV-ellenőr ellen, akiket szombaton vettek őrizetbe. A rendőrségi tájékoztatás szerint a gyanúsítottak a jegy és bérlet nélkül utazó emberektől pénzt fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a bírság kiszabásától.
Elbocsátották a vesztegetéssel gyanúsított BKV-ellenőröket
Azonnali hatállyal elbocsátották állásából a vesztegetéssel gyanúsított négy BKV-ellenőrt - közölte Kiricsi Karola, a közlekedési cég szóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.