A fideszes politikus elmondta: a délelőtti frakcióülésen a képviselők abban maradtak, hogy nem változtatnak az eddigi gyakorlaton és kivonulnak a miniszterelnök napirend előtti beszédéről. A miniszterelnök a gazdaságélénkítő program részleteit - az adó-, a szociális-, a nyugdíj-, a foglalkoztatási rendszer átalakítását és a közjogi csomag elemeit - ismerteti majd napirend előtti felszólalásában.
A Fidesz és a KDNP 2006 ősze, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után döntött úgy, hogy a képviselők kivonulnak a miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásáról. Az ülésteremben csak Navracsics Tibor és Semjén Zsolt frakcióvezetők maradnak bent.
Ez alól eddig három kivétel volt: a 2007. április 16-ai holokauszt emléknap, a 2008. október 13-ai ülésnap és a 2009. január 29-i rendkívüli parlamenti ülés. E két utóbbi alkalommal a miniszterelnök a gazdasági válság elleni intézkedésekről beszélt.
A Fidesz és a KDNP frakciószövetségi ülésén meghallgatták a Legfelsőbb Bíróság elnökének újrajelölt Havasiné Orbán Máriát. Az ellenzéki pártok támogatják Havasiné jelölését.
A kormányszóvivői iroda hétfői közleményében úgy fogalmazott: a kormány sajnálattal értesült róla, hogy a Fidesz és a KDNP a hétfői napon is a kivonulás politikáját választotta. A Fidesz eddigi egyetlen válságkezelő intézkedése, hogy nem vesz részt a parlament munkájában - olvasható.
A Fideszt nem érdekli Gyurcsány beszéde
Kivonulnak a fideszes és a KNDP-s képviselők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői évindító parlamenti beszédéről - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A kormány sajnálattal értesült róla, hogy a Fidesz és a KDNP a kivonulás politikáját választotta.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.